"Nem.
Nincs jobb dolgunk. Vannak, lehetnek olyanok, kiknek a színház piha. Pára. Porcica. Még az is lehet. Én nem tudom, miféle anyagból fűzték, főzték a színházat, de úgy képzelem, egy nagy, tarka vadállat. Embert is eszik. Igen. Ettől nem tud eltekinteni. Akkor a legveszélyesebb, amikor pillangóvá változik és ugatni kezd. Leslattyog a vízhez. Körülnéz, lefetyel. A nektárba fúrja a fejét. Szimatol. Elrepül. Visszatér. A lábai elefántok, a feje az égig ér. Csíp, nyomot hagy, sebeket. Rumot hoz a nyakában, ha a hó eltemet. Ásít, nyújtóz. Karmot élesít. Az ajtón kapar. Eléri a kilincset. Behúzza fülét, farkát. Vár. Köt egy pulcsit. Meleget. A mintába rejti a megfejtéseket. Felrántja a maszkot és villog a szeme. Vonyít. Nem lehet bírni vele. Birodalmak szelídítik. A Birodalmakat megeszi a fene. Halhatatlan, de a halál is játszik vele. Bagzik, tüzel és a vackára rogy. A horpasza keskeny, izmos, mint a farkasok. Kiváló céllövő és mindenevő. A talpa meg nesztelen. Kiterjed előtted, bundája is meztelen. Tenyészthetetlen és szűznemző ő. A bőre csont, a csontja velő. Liheg, ha pihen, mozdulatlan, mikor suhan. Alakváltó, de egy alakban. Szerepe szerint szent és ez a természete. A kevés sok lesz, a több éppen elég vele.
Ilyen állat nincs. Csak a földön él. És a Menny vele. Mikor a Pokolra mutat, az olyan, mint a hirtelen huzat. Leviszi a szemetet. A sötét lépcsőházban áll. Ha találkoztok, rád néz. Panta rhei. Vár."
balog józsef