Fesztivál

Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományörző Találkozó

Helyszín:


1096 Budapest, IX. kerület Haller utca 27.

Szeretettel meghívunk az immár második alkalommal megrendezésre kerülő Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozóra. Első rendezvényünk felülmúlta várakozásainkat, így sikeren felbuzdulva decemberben újra szertetettel várunk minden érdeklődőt, valamint a magyar hagyományőrző közösség apraját és nagyját. Rendezvényünk találkozóhelyet biztosít a valódi történelmi kézműveseknek és vásárlóiknak. Itt mindent megtalálhatsz a római kortól egészen a XIX. századig, legyen szó páncélokról, fegyverekről, ékszerekről, bőr, fa, textil munkákról vagy akár szakmai irodalomról. A Ferencvárosi Művelődési Központban a jó hangulatú és kulturált környezet mellett szakmai előadásokkal, régi zenei koncerttel, viselet- és vívóversenyekkel és sok-sok minőségi kézműves termékkel találkozhatnak az ide látogatók. Ha történelmi kutatással, vívással, íjászattal illetve életmód rekonstrukcióval foglalkozol, érdekel a történelem, vagy csak kíváncsi vagy milyen egy jó hangulatú történelmi rendezvény, akkor látogass meg minket december 9-én 9:00 és 20:00 között az FMK-ban, mi ott leszünk.


10.00-20.00 Kézműves termékek vasára (kardok, balták, kések, posztó, ruhák, bőr, kerámia, ékszerek és még ezer más izgalmas és korhű apróság)


10:00-12:00 Szablyavívó verseny


10:30-11:00 XV. századi orvostörténeti bemutató


A SAGA 2001-ben alakult, mára a fő irányvonaluk a XV. század első felének, e korszak különféle történelmi-kulturális aspektusainak bemutatása. A vásárra orvostörténeti bemutatóval készülnek. A bemutató során tanult magiszterük néhány “sérült” és “beteg” segítségével bemutatja a XV. század orvosi praktikáinak néhány elemét. A bemutató kidolgozásánál nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a lehető leghitelesebben, testközelből mutassák be különböző eszközök használatát.


12:30-14:30 Keleti stílusú csoportos karámharc


14:30-15:00 XV. századi orvostörténeti bemutató


15:00-16:00 Buhurt pro-fight gála


16:30-18:30 Viseletmustra


Ma Magyarországon ritkán tartanak történelmi viseletmustrákat és versenyeket az autentikusság és a hitelesség jegyében. A II. Történelmi Kézműves Vásár és Hagyományőrző Találkozó Viseletmustrája ezt hivatott orvosolni. Az mustra elsődleges célja nem az, hogy a résztvevőket versenyeztesse, hanem hogy a hagyományőrzőket ösztönözze a történelmileg minél hitelesebb megjelenésre!


19:00-20:00 Green Spirit koncert


A Green Spirit ihletet merít a régi hagyományokból, de a zenéjüket végső soron saját elképzelésük és gondolat-világuk köré építik fel. Műfaji megkötés nélkül játszanak instrumentális népdalokat, feldolgoznak rock és pop slágereket, és a magunknak szabott stílus medrében barangolva írják és adják elő a saját dalaikat.


Jegyárak:


Felnőtt: 1500Ft


Diák: 1000Ft


Megtalálsz minket: www.facebook.com/tortenelmivasarok tortenelmivasarok@gmail.com 

Linkek: