Fejezetek a Hórusz Archívumból című, Kardos Sándor operatőr fotográfiai gyűjteményéből

Kardos Sándor Hórusz Archívumának szimbolikus címválasztása ősi mitológiákra utal. A gonosz Széth isten (a sötétség ura) megöli Hórusz istent (a Napot) és szilánkokra töri a szemét. Thoth (az igazság és bölcsesség istene) összeszedi a törmelékeket és újjáteremti belőlük Hórusz szemét, ép látást ad neki.

A filmoperatőr Kardos privátfotókat és/vagy talált képeket gyűjt, a mítoszban foglalthoz hasonló gyógyító gesztussal. Szemléletmódja a teljességet célozza, valóság-fragmentumokból épít olyan világképet, amit a privátfotó készítője – legtöbbször nem is sejtve – önmaga és a vágyai kivetítéseiként kreál, ritkán művészi tehetséggel, inkább nárcizmussal, de mégis a kultúra által kondicionáltan. (Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója)
„Arról van szó, hogy a gyűjtést a fényképezés, az önálló műalkotás szintjén álló dolognak tekintem. Az úgynevezett nagy fotográfusok az életben látnak meg olyan vonatkozásokat, amiket a benne résztvevők nem érzékelnek, és azt rögzítik, tehát lényegében az életből választanak.

Az amatőrök kezén milliószámra készülnek fotográfiák, ahol hasonló jelenség állhat elő, remekmű születhet anélkül is, hogy ezt akár a fotós, akár a képen szereplő emberek észrevennék. A kiválasztás szempontjából pedig közömbös, hogy a mögöttes tartalom felismerése az exponálás előtt vagy után, esetleg évtizedekkel később jön létre.” (Kardos Sándor)

A Hórusz-képek lényeges alkotóeleme a hiba, a tévedés, a bomlás, a szándékos rongálás, vagy véletlen rongálódás. A kidolgozási hibák, a szakszerűtlen tárolás számtalan következménye, a penészedő, gombás, sérült emulzió a fotográfusok számára kötelezően kerülendő, alapvető szakmai hiba.

És mégis, a Hórusz Archívum kiállításán ezek a hibák lényeges képalkotó elemmé válnak, kiterjesztik, magyarázzák, teljessé és igazzá teszik a kép eredeti készítője szerint talán végig sem gondolt szituációt. (Haris László fotóművész)