Alighanem kevéssé mondható túlzónak az a megfogalmazás, hogy a magyar szobrászatban egy több évtizedes, nagyjából az 1920-as évek elejétől az ötvenes évek végéig tartó korszak Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975) nevével fémjelezhető. A Képzőművészeti Főiskola tanára volt (1924-től), nagy jelentőségű, a mindenkori hivatalos ideológiát propagáló köztéri alkotások (Észak szobra - 1921, Tisza István - 1926, Rákosi Jenő - 1929, Felszabadulási emlékmű - 1947, Hála-szobor - 1949, Kossuth Lajos - 1953 stb.) mestere. Számos egyéni kiállítása mellett neve évtizedeken keresztül szinte minden nagyobb külföldi tárlat magyar résztvevői között az elsők között szerepelt. Korának talán a legkeresettebb hazai portretistája, egyaránt modellje volt Gömbös Gyula, Horthy Miklós, Erzsébet angol hercegnő, Austen Chamberlain, Dino Grandi olasz külügyminiszter, Sztálin, Lenin, Vorosilov, Rákosi Mátyás stb, és karakteres arcmásukkal mindnyájan elégedettek voltak. A harmincas évek folyamán londoni műtermében egymásnak adta a kilincset az angol felső tízezer színe-java, élükön a királyi család tagjaival. Londoni nagy kiállításához 1935-ben maga Bernard Shaw írt előszót, a tárlatról a vezető lapok szuperlatívuszokban írtak. Az ötvenes években Moszkvában több alkalommal a magyar szocreál szobrászat világhírű képviselőjeként tisztelték és látták vendégül. A Szovjetunió Művészeti Akadémiája rendes tagjává választotta (1960). Aranyérmet nyert a nagy philadelphiai nemzetközi kiállításon (1927), valamint a barcelonai (1929) és a párizsi (1937) világkiállításon is. Itthon többek között megkapta a Signum Laudist, a Corvin-koszorút, a Magyar Érdemrend Középkeresztjét, kétszer a Kossuth-díjat, továbbá a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét.

Művészetének a klasszikus szépségre alapozó, akadémikus formanyelvét a 19-20. század fordulójának uralkodó művészeti felfogása alakította ki. Példaképeinek az előző nemzedék francia szobrászait, Carpeaux-t, Dalout, Duboist tekintette, de komoly hatással volt rá Adolf Hildebrand esztétikája is. Bár fiatal korában ő is kacérkodott a bimbózó avantgárd különböző törekvéseivel - kubista és expresszionista próbálkozásait is ismerjük -, művészetét alapvetően mindvégig a hivatalos körök által preferált reprezentatív, az antik esztétika kánonjára építő stiláris felfogás jellemezte. Ezzel mind távolabb került kora fősodratú művészetétől, amit - nem egészen alaptalanul - saját klasszikus ideáljának örök érvényű voltával magyarázott. Bár közvetlenül nem politizált, minden megbízójának "beszélte"nyelvét és értette művészeti igényeit. A művészetben és a politikában is a jót és a szépet kereste, hajlékonysága talán némi naivitással is összefüggött, és feltétlen humanizmussal párosult.

Aktjai, portréi, zsánerszobrai ma is rendkívül népszerűek, számos gyűjtemény féltve őrzött kincsei, a műkereskedelemben többször igen magas árfekvés jellemzi őket. Hagyatéka halála után szülőmegyéjének székhelyére, a Göcseji Múzeumba került, ma ez az időközben mintegy 270 darabosra duzzadt kollekció számít a legjelentősebb Kisfaludi Strobl Zsigmond-gyűjteménynek. 1976 óta az anyag javát a múzeum állandó kiállításon mutatta be, ami 2017-ben az épület felújításának idejére, átmenetileg bezárt. A kényszerű szünet alatt az alkotások egy része vándorútra indult, és az ország több múzeumában (Veszprém, Sárvár, Szekszárd, Sopron, Kaposvár, Nyíregyháza, Szolnok, Kalocsa) is bemutatásra kerül. A vándorkiállításra összeállított 41 darabos válogatás (31 kisplasztika, 10 érem, két festmény) a legismertebb alkotások (Finálé, Guggoló leány, Szent Imre, Erzsébet hercegnő, G. B. Shaw, Szabadság-szobor stb.) mellett több, a közönség által kevésbé ismert művet is tartalmaz. (Kostyál László)