Kiállítás

Cápasuli

Holnemvolt Vár
(nincs beállítva)

Helyszín:


1146 Budapest, XIV. kerület Állatkerti körút 14-16.

A Cápasuliban cápákat, rájákat és különféle csontos halakat is láthat a nagyközönség. A cápákat jelenleg négy faj képviseli, de ahogy a Cápasuli „osztályai” felmenő rendszerben folyamatosan benépesülnek nebulókkal, a bemutatott fajok száma is nőni fog, így végül hét-nyolc cápafajt láthat a nagyközönség.


A már most is látható cápafajok egyike a feketeúszójú, vagy feketefoltú szirtcápa (Carcharhinus melanopterus). A többi cápánkhoz hasonlóan ők is a Cápasuli legnagyobb, nettó 660 ezer literes medencéjében láthatók, ám a számukra biztosított tér ideiglenesen hálóval van elválasztva a medence többi részétől, ahol a többi cápa (dajkacápák, zebracápa) lakik.


A két szirtcápa, Trisztán és Izolda már majdnem ötéves állatok, méretük pedig jelenleg egy méter körül van. Az ilyen korú és méretű egyedek rendszerint már ivarérettnek számítanak, de idősnek még egyáltalán nem mondhatók. Elméletben akár 25 évig is élhetnek, de azért a gyakorlatban a 10-15 évesnél idősebb állatok már nagy-nagy ritkaságnak számítanak. Egy ilyen cápa akár két méteresre is megnőhet.


A szirtcápák (hívják őket szirticápáknak és korallcápáknak is) többsége a trópusi égöv tengerinek, óceánjainak lakója. Ez a helyzet a feketeúszójú szirtcápákkal is. Elterjedési területük az úgynevezett Indopacifikus régióra terjed ki, amely az Indiai-óceán trópusi vizeit, illetve a Csendes-óceán középső és nyugati részét foglalja magába, ide értve persze a kapcsolódó tengerrészeket is. A faj tehát a Vörös-tengertől, illetve a Mozambiki-csatornától az Ausztráliát övező vizeken át egészen Hawaii-ig megtalálható.


Érdekesség, hogy még a Földközi-tenger keleti felében is megtalálható, ez azonban már az emberi tevékenységnek köszönhető abban az értelemben, hogy ezek az állatok a Vörös-tenger felől, a Szuezi-csatornán át jutottak el a Mediterráneumba. Ez egyébként más fajokkal is előfordult: a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása óta ugyanis mintegy háromszáz vörös-tengeri faj hódította meg a csatornán keresztül a Földközi-tengert, vagy legalábbis annak keleti részeit. Az ilyen fajokat Lesseps-vándoroknak, esetleg Lesseps-migránsoknak szokták nevezni a csatorna létrejöttében oly nagy szerepet játszó francia mérnök és diplomata, Ferdinand de Lesseps neve után.


A feketeúszójú szirtcápa a sekélyebb vizeket kedveli, a legjellemzőbb élőhelyei a korallzátonyok, amelyek világában az egyik legjellemzőbb csúcsragadozónak számít. Az emberre azonban nem különösebben veszélyes: a cápatámadásokat dokumentáló nemzetközi adatbázis szerint csak néhány, ehhez a fajhoz köthető, nem provokált cápatámadásról tudunk, ám ezek közül egy sem volt halálos.


A kisebb halaknak már inkább van félnivalójuk a feketeúszójú szirtcápáktól. A tengeri pérhalaktól az ajakoshalig számos különféle csontoshal, valamint kisebb ráják és cápák, és persze fejlábúak, kalmárok, polipok és tintahalak, illetve különféle rákok is szerepelnek az étlapján. Sőt még tengeri kígyókat, vagy a part mentén fészkelő madarak fészkéből vízbe pottyant fiókákat is szokott fogyasztani.


Egyébként az is előfordul, hogy a feketeúszójú szirtcápák – persze különösen a kisebb, fiatalabb példányok – válnak zsákmányállattá. A náluknál nagyobbra növő tigriscápáktól és szürke szirtcápáktól is van félnivalójuk, mi több, egy-egy nagyobb óriás fűrészessügér is elragadhatja őket, ha nem vigyáznak.
Bár a cápák között vannak tojással (természetesen cápatojásról van szó, amely nemigen hasonlít pl. a madártojásra) szaporodó fajok is, a feketeúszójú szirtcápa elevenszülő cápafaj. A vemhességi idő – élőhelytől függően – 7 és 11 hónap közötti, az újszülöttek 30-50 centiméteresek, és általában 2-5 szokott lenni belőlük egy-egy ellés alkalmával.

Vélemény: