... A táj egy teljes élmény a lélekben, a tudomásban, a külvilág, ami valójában belül van, belül formálódik átéléssé. Ott forr össze az illat és a hang, a szellő simítása a bőrön, a nap heve és a csikorgó hideg, a lombsusogás, a madárcsevely, a távoli vonatfütty és a templom harangjának zengése, de az átélt tájban ott van beleszőve az otthonok illata, régi összebújó séták emléke a nyárvégi alkonyatban, a rejtélyes éjszakák borzongása, küzdések és elnyugvások, elmúlt idők és jövőbe vetített remények, szóval a teljességében átélt táj mindaz, ami maga az élet... (Verebes György)