Kiállítás

Derkó 2021 - Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása

Online nézhető ONLINE
2021. március 03. (szerda) - 2021. április 25.

Az elmúlt évben világunk talán végérvényesen megváltozott. Paradox módon egyetlen bizonyosságunk – a bizonytalanság. Folyamatosan szembesülnünk kell azzal, művészként vagy látogatóként, hogy nem magától értetődő, részt vehetünk-e kiállításokon, megnyitó eseményeken. A járványügyi korlátozások miatt a tavalyi DERKÓ tárlatunkat már az online térben zajló bemutatkozások, rendezvények kísérték. A Műcsarnok jelen helyzetben is – ragaszkodva 125 éves tradíciójához – valamennyi kiállítását, így a DERKÓ 2021-et is hagyományos módon rendezi meg, kiegészítve az online térben való elérési lehetőségekkel. Egyelőre csak bízhatunk benne, hogy a tárlat megnyílhat a nagyközönség számára, és látogatóink a műélvezet hagyományos módján, fizikai közelségben is felfedezhetik a most bemutatkozó 26 Derkovits-ösztöndíjas fiatal alkotásait.


A művészkörökben évtizedek óta csak „Derkó” néven emlegetett ösztöndíj különleges presztízst jelent a fiatal alkotóknak, hiszen a művészi pálya során ez az elsőként kapható állami kitüntetés. Elsődleges küldetése, hogy segítse a fiatal, pályakezdő művészeket, anyagi támogatást nyújtson a megélhetéshez és biztosítsa az alkotás feltételeit. A Derkó egyfajta belépő, „stage pass” a hivatásos művészvilágba.


A Műcsarnok tárlatán a friss ösztöndíjasok pályaműveit mutatjuk be, lehetőséget kínálva, hogy a művészek egy nagy múltú intézményben kapjanak teret. A DERKÓ 2021 kiállítás online megnyitója egyúttal az ösztöndíjat elnyert művészeket köszönti, igazodva a járványhelyzethez.


Az 1955-ben alapított, Derkovits Gyula festő- és grafikusművészről elnevezett ösztöndíj a 35. életévüket még be nem töltött művészek pályakezdését támogatja. A díjat 26 művész, legfeljebb három egymást követő évben nyerheti el, melynek összege havi bruttó 200.000 Ft. A pályázók műveit az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felkért független szakmai zsűri bírálja el. A bizottságnak ebben az évben 170 alkotó közül kellett választania. A pályáztatás és pályázatkezelés feladatait a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. végzi.


Díjazottak/kiállítók: Ámmer Gergő, Bánkúti Gergő, Bernáth Dániel, Brutóczki Csaba, Éles Lóránt, Gergely Réka, Gosztola Kitti, Gregóczki Réka, Gulyás Andrea Katalin, Jagicza Patrícia, Kazi Roland, Kenesei Zsófia, Kicsiny Martha, Kincses Előd Gyula, Kiss Adrian Alexandru, Leitner Levente István, Máriás István, Melkovics Tamás, Révész Anna, Rózsa Luca Sára, Sipos Boglárka, Süveges Rita, Szabó Franciska, Szabó Menyhért, Szilágyi Péter Antal, Varga Ádám.


Kurátor: Fazakas Réka


A korlátozások miatt a Műcsarnok jelenleg zárva tart, a kiállítás március 5-től virtuális sétán járható be.


Elkészült a kiállítás új, bővített virtuális sétája, mely nem csak a tárlat hangulatát kívánja bemutatni, hanem a szervezők 100%-ban bejárhatóvá tették. Minden kiállított mű külön-külön előhívható, videóanyag is elérhető.

Az extra bejárást a normál belépőjegy árának 50%-ért, 500 Ft-ért kínáljuk.
Jegyek

Hozzászólások