Kiállítás

Dobos Tamás: W

Faur Zsófi Galéria
2020. október 15. (csütörtök) - 2020. november 5.

Helyszín:

Faur Zsófi Galéria
1114 Budapest, XI. kerület Bartók Béla út 25.

Dobos Tamás W című kiállítása a vizuális érzékelés rétegeivel, a különböző távolságokból észlelhető képi jelentés átalakulásával foglalkozik. A közeli és a távoli nézőpontok változtatásának lehetősége és szinte elvárása egyfajta "mozgó" befogadásra ösztönzi a szemlélőt. A magyar népművészetből, illetve különböző művészeti korszakokból, például a szecesszióból is ismert geometrikus ornamentikák dinamikája tartja mozgásban a Dobos alkotta világot. Emellett a narráció egyik fontos eleme a megtükrözött formák diszkurzivitása, a mitológikus alakok és a témák sokszorosításából eredő konfliktus megfogalmazása, amelyben az ikerlélek keresése kiemelt figyelmet kap. Dobos korábbi munkáiban is tettenérhető a tükrözés aktusa, de azok zeneisége, ritmusa és dinamikája ebben a sorozatban sokkal hangsúlyosabb. A tükrözött figurák és motívumok távolról nézve egyfajta szeriális mintázattá absztrahálódnak. Míg a mikro rétegben jelenik meg a mű alapvető képalkotó egysége, a kép kliséje, ahol mitológikus alakok tárulkoznak fel előttünk. Dobos minden kiállításának egy betűnevet ad, amely a későbbiekben egy értelmezhető szóvá manifesztálódhat az életműben. A dupla tükröződés képiségét a W testesíti meg.

Hozzászólások