„Én egy fénykép vagyok,
Természetesen fekete-fehérben,
A vegyszerben ázottan és a fotópapíron,
Saját képmásomat előhívtam.
Sóhajtok és pillantok.
A fényképezőgép csinálta a képet,
A papíron a fénykép,
Pillantok és sóhajtok.
Én nem hallak és nem nézlek,
Én sóhajtok és pillantok,
Én egy fotó vagyok.”
(Drozdik Orshi, 1977)
‍
Drozdik Orshi konceptuális művészetének megalapozása egybeesik fotóhasználatának kezdetével. Legelső fotóit a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, az 1974–75-ös tanévben készítette. Az akadémiai aktmodell-beállítások fotóit, a szabadtáncosok mozdulatait ábrázoló fotókat újrafotózta – annak érdekében, hogy a patriarchális művészetoktatás, -írás; a képzőművészeti diskurzus jelentésrendszereit értelmezze. A fényképezett fotókat és a diákat performanszaiban magára vetítette, ezáltal teste képhordozó felületté vált. A performanszait gyakran a kamerának hozta létre, hogy az azok során keletkezett, vetített rétegeket újból lefotózhassa. Majd nagyítás közben, a sötétszobában, a „performansz-fotók” negatívjait más, korábban készült negatívokkal átfedésbe hozta. Az ide vonatkozó sorozatainak címe: Individuális mitológia, (1975–77); AktModell, (1975–77). A Szempillantás és sóhajtás (1976–78) című sorozat „önarcképeit”, a fotó előhívások közben használt, a fotó tónusát meghatározó teszt-csíkokból, „fragmentumokból” állította össze és közben megírta „önarckép manifesztumát”: az Én egy fénykép vagyok (1977) című szerelmes versét. Ezek a fotók nem hagyományos értelemben vett fényképek, hanem technikai és intellektuális kísérletezéseinek eredményei: a létezés és megértés fényképei. 1984-től Drozdik a patriarchális tudományos diskurzus igazság és valóság ábrázolási módszereit vizsgálta és kidolgozta annak feminista kritikáját. 1984–1993 között európai és amerikai múzeumokat fényképezett: Kaland a technos dystopiumban: Végtelen disztópia, (1984–95). A fotósorozatot továbbfejlesztve hozta létre a Kaland a technos dystopiumban (1986–92) és az Én manufakturálása (1984–95) című installáció sorozatokat, miközben megteremtett egy 18. századi tudósnőt, a fiktív Edith Simpson tudományos életművét (1984–1986), egy „pszeudo-perszónát”. A szellemi kalandnak szerves részét képezték a művész által írt szerelmesversek, amelyek gyakran vádiratok, hogy rámutasson; a nő vágya szintén a férfiak által meghatározott és megfogalmazza saját tapasztalatait arról, hogy ettől milyen nehéz elszakadni.

A Mai Manó Házban megrendezett kiállítás az 1975–1995 között készült, többnyire analóg ezüst zselatinos fotóiból mutat be válogatást. A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995 című kiállításon Budapesten először kerül bemutatásra az 1976–78 között készült, Szempillantás és sóhajtás című sorozat. A kísérletező jellegű fotósorozat szerves részei a korábban és később is sokat használt szerelmes versek. A tárlathoz az azóta elhunyt művészettörténész, Beke László és Drozdik Orshi, valamint Boros Lili kurátor és a művész beszélgetését rögzítő videófelvételek készültek. A kiállítás alkalmából húsz év fotómunkáit bemutató, 320 oldalas reprezentatív könyv jelenik meg a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház kiadásában.

Drozdik Orshi 1970–77 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola (ma Egyetem) hallgatója volt, 1978-ban Amszterdamba, majd 1981-ban New Yorkba költözött, de részt vett a hazai kiállítási életben. Az 1980–90-es években tevékenysége az USA-ra koncentrálódott, 1983-tól rendszeresen szerepelt egyéni és csoportos kiállításokon New Yorkban. 1998-ban Sétáló agyak. Kortárs feminista diskurzus címmel tanulmánykötetet szerkeszett, amely a Kijárat Kiadó gondozásában jelent meg. 2001-ben retrospektív tárlaton mutatta be 26 éves alkotói tevékenységét a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban. 2003-ban Munkácsy-díjat kapott. DLA-dolgozatát (2003) a Gondolat Kiadó Individuális mitológia – Konceptuálistól a posztmodernig címmel adta ki 2006-ban. 2005 és 2015 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem habilitált egyetemi tanára volt, előtte számos nemzetközi egyetemen – többek között – a University of California San Diegón és a New York University-n is oktatott. 2011–2012-ben a debreceni MODEM-ben a Másik Vénusz címmel rendezett egyéni kiállítást. Nemzetközileg is elismert művészete, több mint 80 egyéni és 160 csoportos kiállítása művészgenerációk számára volt irányadó. Életműve mediális és műfaji szempontból is igen sokrétű: festészet, rajz, sokszorosító grafika, szobrászat, fotó, installáció, videó, performansz, költészet, irodalmi és elméleti szöveg, könyvszerkesztés műfajaiban alkot, de a fotó 1975-től máig fontos szerepet tölt be művészetében. Alkotásai megtalálhatók a bécsi és budapesti Ludwig Múzeum gyűjteményében, a Szépművészeti Múzeumban, valamint neves amerikai és európai kollekciókban.

Drozdik Orshi jelenleg Budapesten és New Yorkban él és alkot.