A kiállítás Éberling Anikó és Szász Zsuzsa festőművészek alkotásait sorakoztatja fel. Mindkettőjükre jellemző a sokoldalú, merész, kreatív anyaghasználat és a kidobott, kiselejtezett tárgyak újra felhasználása, újra értelmezése- ez teremtette meg a közös kiállítás gondolatát. Ugyan az ábrázolásmód már teljesen eltérő a két művészt tekintve - egyikük absztrakt, míg másikuk teljesen konkrét -, a kiállítás kurátora szerint mégis nagyon hasonlóan, nagy érzékenységgel reagálnak a körülöttük lévő világ történéseire. A szeptember 27-ei megnyitón Áfra János költő, művészetkritikus beszél a kiállításról, köszöntőt mond Dr. Puskás István Debrecen Megyei Jogú Város kulturális területért felelős alpolgármestere, továbbá közreműködik Oláh Anita hárfaművész, valamint a Maison Aux Pois gondoskodik a bor kínálatról.

Szász Zsuzsa iskolái elvégzése után a Csokonai Színház jelmezkészítője, majd kivitelezője volt. 2007-ben végzett a Medgyessy Gimnázium kerámia-, majd festő szakán. 2016-ban nyert felvételt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületébe. 2006-óta vesz részt tárlatokon, egyéni és csoportos kiállításon, hazánkban és külföldön egyaránt. Több művészeti ággal is foglalkozik, a festészet mellett szívesen készít objekteket, illetve textilképeket is. „A festészet nagy szabadságot ad, ez a legőszintébb kifejezési forma, és a megtisztulás lehetőségét jelenti számomra. Egy személyes lenyomatot ad magam és mások számára. A természet és az ember egylényegűségét, a kölcsönös egymásrautaltságát, az ember lelki, pszichikai hangulatát, a tudatalatti képzelet játékát, belső viharát, szenvedélyét, fájdalmát vetítem vászonra. Az expresszionizmus és szürrealizmus határain belül érzem jól magam. Megélt dolgokból táplálkozom, rutin megoldásoktól mentesen, az újítások és mélységek keresztmetszetében, ami egy magasabb lelki állapothoz vezet.” – mondta Szász Zsuzsanna.

2018-ban indult projektjének kiindulópontja egy 18. században épült debreceni ház volt, melyet bontásra ítéltek, viszont rengeteg kidobott, de a művész számára értékelhető tárgyat hagytak maguk után az egykoron ott élők, amik nagyon inspirálóan hatottak rá történetükkel, a tárgyak lelkületével, az idő, mint mulandóság megjelenésével, filozófiájával. Ebből a gyűjteményből is látható most egy válogatott anyag a tárlat alkalmával.

Éberling Anikó 1977-ben született Budapesten, 2001-ben Erasmus-ösztöndíjjal a University of Hertfordshire Faculty of Art and Design szakán tanulmányokat végzett. 2003-ban diplomázott a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán, vizuális nevelőtanár, festő szakon, ahol mestere Hegyi Csaba volt. 2008-tól rajz-vizuális nevelőtanár szakközépiskolákban és műemlék épület restaurátor. 2013-ban az Art9 művészeti egyesület, 2016-ban pedig a MANK választotta tagjává. Éberling Anikó a következő gondolatokat osztotta meg: „Mi számít értéknek és értéktelennek? Életünket nem ritkán a magány, kapcsolataink felületessége és kiüresedése, a tisztelet hiánya jellemzi. Az ember jelenlétére reflektáló torzók, melyen nincs emberábrázolás – tárgyak, épületek mutatják, hogy itt járt az ember, létrehozott valamit, majd magára hagyta. Kivonulni vagy elhagyni épületeket, és teret engedni a pusztulásnak, ugyanolyan „kvázi-jelenlétet” szül. Általános sorsok elevenednek meg a különböző anyagok együttes használatában, a talált tárgyak asszimilálódásában. Ilyen anyagok egy régi megmaradt tapéta, az utcára kidobott faanyagok, ablakkeretek vagy bármilyen tárgy, ami hozzáad egy mű értelmezéséhez, tudatosítva ezzel, hogy egy látszatvilág vesz minket körül, melybe bele kell illesztenünk egyre nehezebben megtartható egyéniségünket.” A csillár és az agár, mint szimbólumok sokszor megjelennek munkáin. A művész számára e formák az elveszett értékeket és az eleganciát ábrázolják, ugyanakkor az agarakat sok emberi tulajdonsággal fel lehet ruházni.