„A magyar irodalom egyik legnagyobb tehetségű novellaírója”; „Hibátlan író”; „A leggazdagabb, legtökéletesebb elbeszélőink közé tartozik” – Kádár Erzsébet írói teljesítményéről nyilatkozott ekképpen Illyés Gyula, Rónay György és Vas István. Mindenki elismeréssel, sokszor elragadtatással írt róla, s nemcsak fiatalon bekövetkezett tragikus halála után, hanem már életében is.

Pedig valójában nem is írónak, hanem festőnek készült. Szőnyi István, Aba-Novák Vilmos, Iványi-Grünwald Béla tanítványa volt; festményeivel több csoportos kiállításon is elismeréssel szerepelt. Szépírói pályájának indulása után végleg felhagyott a képzőművészettel, hogy csak az írásnak szentelhesse tehetségét. Ekkor választotta a Csernovics családi név helyett a Kádár írói nevet.

A Nyugat avatta íróvá, de a korszak minden más jelentősebb lapjában is publikált. Témaválasztása, az erdélyi nemesi világ lírai és a dzsentri létforma józan ábrázolása népszerűvé tette a konzervatív irodalmi lapoknál, míg a finom érzékenységgel megragadott lelki jelenségek, a szabatos nyelvezet és a feszesen komponált szerkezet kivételes összhangjára a modern irodalmi lapok voltak fogékonyak.

A tíz évnyi festés után alig egy évtizednyi írói pályát hagyott maga mögött, amikor, mindössze 45 évesen, egy banális baleset folytán meghalt.

A PIM gyűjteményébe – elsősorban Kádár Erzsébet unokájának jóvoltából – az elmúlt években több festménye is bekerült, így kiállításunkon egyszerre tudjuk bemutatni a kivételes tehetségű írónőt és képzőművészt, s talán beteljesedhet Vas István jóslata: „Sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet.”

Kurátor: Szilágyi Judit, Lukács Ágota