Kiállítás

Egyháztörténeti kiállítás - Középkori rom Albertfalva területén

Helyszín:

Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolamúzeum
1116 Budapest, XI. kerület, Pentele utca 8.

A település születésének közel 100. évében, az 1920-as évek elején nyílt lehetőség arra, hogy Budafoktól elválva egyházi viszonylatban is, önálló megoldásként iskolakápolnát hozzanak létre. Az akkor már nagyközség iskolájának egyetlen tantermében vasárnapra kivitték az iskolai padokat, és a kápolna bútoraival, kellékeivel helyettesítették azokat. A kápolna eredeti felszereléseit mutatja be az egyik kiállítási szoba a múzeum pincéjében. Megtalálható itt az eredeti tabernákulum, szenteltvíztartó, szobrok, zászlók, térdeplő, székek, asztalka, imakönyvek stb. A múzeum birtokában van annak a házaspárnak a fényképe is, akik elsőként esküdtek örök hűséget egymásnak ebben a kápolnában, 1923-ban. A második iskolai kápolnát - mely az 1930-ra elkészült földszintes, hat tantermes iskola tornatermében jött létre - fényképeken mutatjuk be. Látható itt az az eredeti kisharang, mely az iskola épületének tetején kialakított tornyocskában hívta imára a hívőket. Van néhány fénykép az itt megrendezett összejövetelekről, megmozdulásokról is. A végleges megoldást az 1941-re elkészült templom jelentette, melynek felszentelési képei az egyik tablón láthatók. Bemutatjuk az eredeti oltárkép egy darabját is, mely átvészelte a második világháborút és annak szörnyűségeit. E szobában helyeztük el azt a feszületet is, mely egykor az első községháza nagytermében volt felfüggesztve. Megtalálható a múzeumban a templom építésének terve két változatban is, melyek közül az egyszerűbb változat készült el, hiszen ekkor már közeledett a háború. A múzeum felvette a kapcsolatot azzal a képzőművésszel is, aki az eredeti és egyben az ideiglenes oltárképet festette. Az illető ma is jó egészségnek örvend, és várjuk őt egy élménybeszámolóra, hiszen ő tanítványa volt a templom tervezőjének, Dr. Zechner Jenőnek. Az itt bemutatott fényképen az építési tervek azon változata a szerepel, amely nem valósult meg: a felépült templomnak csupán gúla nélküli tornya van. Mivel anyakönyvezés már a "budafoki" időkben is volt, ki tudtuk állítani azt a kimutatást, mely az 1819 és 1919 között születettek nevét tartalmazza. Sikerült beszerezni a születési, házassági, halotti anyakönyveket 1788-ig visszamenőleg. Megtalálható a kiállításon az Albertfalván született papok és az innen elszármazott lelkipásztorok fényképe és neve is.

Hozzászólások