Kiállítás

EGY/KOR - Különutak és kivonulás a konszolidáció idején

Műcsarnok
2017. december 06. (szerda) - 2018. január 28. (vasárnap) 23:59

Helyszín:

Műcsarnok
1146 Budapest, XIV. kerület Hősök tere

Visszatekintés Blaskó János, Gadány Jenő, Jakobovits Miklós, Karátson Gábor, illetve Bocz Gyula, Cerovszki Iván, Csutoros Sándor, Dombay Győző, Lisziák Elek, Ócsai Károly, Szeift Béla művészetére A politikával átitatott korszakokban a művészet szerepe és a művészek helyzete kiszolgáltatott. Így volt ez a Rákosi, Kádár (és Ceausescu) nevével fémjelzett időszakban is, melyet a Műcsarnok most bemutatott, öt - egymással szorosan összefüggő - kiállítása megidéz. A kiállítások "félárnyékban" maradt életműveket emelnek újra a fénybe, hogy megvizsgálják az akkori művészet helyzetét, az alkotók egzisztenciális tereit, művészeti és életstratégiáit, különös tekintettel a kívülállás és az ellenállás egyedi formáira. A kommunista kultúrpolitika, a "nemlétező cenzúra" működése olyan helyzetet teremtett, amelynek egyik legfontosabb sajátossága a művészeti mező folyamatosságában rejlett. Ez nem ragadható meg sem a merev szembenállásban, sem pusztán a "hivatalos - nem hivatalos" képzőművészeti közeg szétválasztásával; sokkal inkább a két szféra közötti stratégiai játszmák feltérképezésével, amelyekkel a hatalom a művészet és az alkotók számára aktuálisan kimért teret próbálta szélesíteni, illetve szűkíteni. Az a szemlélet, amely a korszak művészeti életét politikai-ideológiai szinten kétpólusúnak látja, leegyszerűsít, és így hozzájárul ahhoz, hogy teljes életművek máig homályban maradhassanak. Hiszen a legtöbb alkotó ekkor keletkezett műveit nem szerencsés ? és sok esetben nem is lehet - az akkori ideológiai, politikai kategóriák szűk keretei közé szorítani. Igaz, a korszak művészetpolitikája a hivatalosan elvárt és a nemkívánatos képzőművészeti teljesítmények megítélését elsősorban a realista és az absztrakt ábrázolásmód szembeállítására élezte ki. A politikai diktátumok ellenében keletkező művek megszületését azonban a folyamatos kontroll ellenére sem tudták minden esetben megakadályozni; de a hivatalos művészetpolitika mindent elkövetett, hogy a (politikai okokból) nem kívánatosnak minősített alkotásokat és alkotókat kizárja a köztudatból, vagy legalábbis a kulturális propagandából való kirekesztéssel, azaz elhallgatással ítéljen halálra műveket és művészeket. A konszolidációként summázott korszakban számos alkotó látszatra semleges, valójában azonban morális állásfoglalást rejtő és termékeny lehetőségeket nyitó különutakra lépett. A Műcsarnok jelen kiállítása ezt a sokfelé tartó áramlatot igyekszik visszahelyezni a közelmúlt magyar művészetének térképére. Az öt kiállításhoz közös katalógus készül, amely közread bő illusztrációval egy-egy tanulmányt a kurátoroktól, Szeifert Judit bevezetőjét, amely a művészpályák lehetőségeit elemzi a Rákosi-Kádár-korban, illetve Jankovics Marcel visszaemlékezését a Pannónia Filmstúdióra, számos különutat járó művész menedékhelyére.

Vélemény: