Kiállítás

Elágazások

Helyszín:


1174 Budapest, XVII. kerület Báthory utca 31.

Helytörténeti kiállítás A kiállítás rendező eleme a települések földrajzi elhelyezkedése illetve közlekedése. A központi helyen fekvő Rákoskeresztúr településről találtunk egy 1930 körül készült fotográfiát, amely két legfontosabb főútvonala, a Pesti és a Ferihegyi út kereszteződését ábrázolja, itt egy útjelző tábla mutatta a többi elődközség, Rákosliget, Rákoscsaba, Rákoshegy továbbá Budapest irányát. Ennek az iránymutatónak a makettje áll a terem közepén, ez határozza meg, hogy a kiállítóterem egyes részein melyik község történetét mutatjuk be, fotók, térképek, dokumentumok illetve néhány tárgy segítségével. A köznyelv ma ezt a helyet Elágazásnak nevezi. Más értelemben pedig az Árpád-kori Csaba és Keresztúr történetéből ágazik ki a többi elődtelepülés históriája is. A bemutatott időszak határait az 1267-ben átírt 1067-es oklevél másolata és a huszadik századi filmhíradók 1960-as években felvett, monitoron követhető filmkockái adják. Az egyes települések esetében igyekeztünk egy-egy témát kiemelten bemutatni. Pl.: Zenei élet Rákoshegyen (itt élt többek között Bartók Béla, itt született Kacsóh Pongrác Háry Jánosa, stb.); Sportélet Rákosligeten vagy Iparosok, kereskedők Rákoskeresztúron.

Vélemény: