Kiállítás

Élő Népművészet - Országos Népművészeti Kiállítás

Online nézhető ONLINE
2021. április 22. (csütörtök) 18:00 - 2021. augusztus 24.

A magyarországi népművészetből táplálkozó tárgyalkotó mozgalom erejét mutatja, hogy az elmúlt fél évszázadban ötévente, újonnan készített minőségi tárgyakkal képes megtölteni többszáz négyzetméteres kiállítótereket. Ebből is jól látszik, hogy az alkotókedv és alkotóerő töretlen és ez minden népművészeti szakágban tapasztalható. Az alkotóknak a jelenkor számára is van mondanivalója és az általuk létrehozott tárgyak a 21. századi életmód minden területén hasznosíthatók. Mindezt fényesen bizonyította a Műcsarnokban, 2018-ban megrendezett grandiózus Kéz-Mű-Remek kiállítás is, amelynek 2500 négyzetméterén, közel ötszáz alkotó 3500 alkotását mutathattuk be. Most, három évvel később, a tizenhetedik Élő népművészet kiállításon már a legújabb termés seregszemléjét tárjuk a nagyközönség elé, hiszen a pályázaton a három éve bemutatott tárgyak nem szerepelhettek.

Az alkotói utak különbözőek lehetnek, de bármelyik úton is járunk, az alapok hármas követelményét mindig szem előtt kell tartani: ezek a hagyomány, a tehetség és a mesterségbeli tudás. A kortárs népi iparművészetnek továbbra is meghatározó alapja a történeti hagyomány, amely – bármely hatás érte a történelem folyamán – mindig csak a közösség esztétikai szűrőjén keresztül nyert befogadást. Napjaink népművészeti alkotásai legyenek esztétikailag nyitottak, legyenek érzékenyek az új iránt, de sohase veszítsék el a népművészeti hagyományban gyökerező értékeiket.

A harmadik alappillér a mesterségbeli tudás, a tárgy mívessége. Minden szakágnak kialakultak évszázadok alatt a kézműves technikái, melyek meghatározó jegyekkel látják el a népművészeti tárgyakat. A jövőben alkotóknak és bírálóknak továbbra is szigorúan kell ragaszkodniuk ehhez a mívességhez, mely a tárgyak értékét adja. (Beszprémy Katalin - Szabó Zoltán)
Az április 22-én nyíló, a Hagyományok Háza szinte minden terét betöltő kiállítás összesen 1.533 tárgyon vagy tárgyegyüttesen, mindösszesen 2.192 darab alkotáson keresztül mutatja be élő népművészetünk és népi iparművészetünk sokszínűségét.

A kiállítás 2021. augusztis 24-ig tekinthető meg.

Hozzászólások