Amilyen letisztult és következetes Fábián Zoltán festészetének formanyelve és képi építkezése, olyan lényegre törően határozott, ugyanakkor érzékenyen felépített, egyszerűnek tűnő, de valójában beláthatatlan szellemi területet felölelő koncepció az, ami a kiállítás problémafelvetésének alapját képezi. Ezúttal ugyanis az egész kiállítás „főszereplője” a háromdimenziós tér legszabályosabb alakzata (a gömb mellett): a kocka, s annak kétdimenziós sík-vetülete: a derékszögben találkozó, négy egyenlő hosszúságú vonallal határolt forma, a négyzet. Grafikái, festményei és installációi egyúttal a világos(ság) és a sötét(ség), illetve a szabályos és a szabálytalan közötti dichotómiáról is szólnak. Fontos itt kiemelni, hogy a szabályos és szabálytalan korántsem azonosítható a rend-rendetlenség ellentéttel, mert míg a rendetlenség-rendezetlenség bármilyen amorf formát felvehet, addig a szabálytalanban mindig ott van az „elrontott rend”, azaz a rend emléke, s ez a szabálytalanság mindig valamihez képest az. Nos, Fábián Zoltán művészete éppen erről szól: az entrópiáról. (Szemadám György, a kiállítás kurátora)