Mit kezdjünk a tudományos megismerés klasszikus eszközeivel egy olyan korszakban, amikor a tények egyre kevésbé hatnak a közgondolkodásra, miközben az érzelmeket megmozgató, személyes hitre épülő érvek egyre inkább teret nyernek? A választ keresve valószínűleg nem az lesz az első dolgunk, hogy a legközelebbi könyvtárba sietünk. Inkább a számítógépünkhöz vagy a telefonunkhoz nyúlunk, és egy-két ugrást követően már a bárki által szerkeszthető Wikipédiát böngésszük:
A térképeket tömörítő atlaszok, a hozzájuk műfajilag közel álló enciklopédiák és lexikonok az emberi tudás írásos, illetve képes gyűjteményeit tartalmazó tárgyak. A felvilágosodás óta mindhárom kiadványtípus szerzői a világ jelenségeinek felmérésére, rendszerezésére törekedtek, és a teljesség igényével készítették munkáikat. Ezeket a köteteket az univerzummal kapcsolatos átfogó tudásanyag tárolásának kitüntetett, egyezményes helyeiként ismertük…
… egészen az internet megjelenéséig. Az ATLAS című kiállítás kiindulópontja ez a közös ismeret. Központi eleme Gerhes Gábor azonos című, háromszázhatvannyolc oldalas, képes atlasza, amely a műfajára jellemző méretekkel, arányokkal és felépítéssel rendelkezik, ha belelapozunk azonban, egy olyan világ képzete sejlik fel előttünk, amely kísértetiesen ismerős, mégsem teljesen a sajátunk. Az ATLAS ugyanis univerzális megállapítások és lezárt magyarázatok helyett szerzője személyes világképét és az ahhoz kapcsolódó kérdéseit közvetíti. A kiadvány Gerhes gyerekkora óta gyarapodó megfigyeléseiből, valamint különleges tárgygyűjteményéből kiinduló munkáit rendszerezi és mutatja be – eddigi életműve és egyszersmind élettapasztalatai sajátos leltáraként.

Gerhes az egyéni olvasat, a szubjektív tapasztalat felértékelésével a műfaj demokratizálódására mutat rá. A tizenkét plusz egy könyvből álló ATLAS szerkesztési elvei meglehetősen önkényesek: fejezeteinek terjedelme változó, tartalmát pedig az elismert, a rejtett és az alternatív tudományok, valamint az irodalom és a képzőművészet területéről kiválasztott fogalmak alkotják. Utolsóként A Newton-kenotáfiumról című könyv készült el, mégis a kötet elejére került, akár egy szerzői előszó, amely segítséget nyújt a mű megértéséhez. Wikipédiás tömörséggel fogalmazva:
Sir Isaac Newton, a modern fizika megalapozója munkássága nagyobb részében olyan problémákkal foglalkozott, amelyeket ma már szinte csak a tudománytörténészek ismernek; archívumában az asztrológiai és az alkímiai írások mennyisége messze felülmúlja a matematikai és fizikai tanulmányok számát. A torlódó világképek időszakában kibontakozó, korszakalkotó életműve jól példázza, hogyan járultak hozzá a titkos tanok a természettudomány fejlődéséhez és a megismerés felvilágosodás kori módszereinek, eszközeinek kialakításához. A 18. században, a tudás rendszerezésének korszakában azonban fokozatosan eltűnt ez a kettősség: háttérbe szorult az ezoterikus világnézet, amely holisztikusan, abszolút egészként, összefüggéseiben láttatva próbálta értelmezni a kozmoszt és benne az embert. A megelőző nagy vallási, politikai, filozófiai rendszerek felforgatását követően a tudomány átvette a „mágia” funkcióját, és a felvilágosodás „vallásává” vált.

Ma már tudjuk, hogy – a racionalizmus minden pozitív hozadéka mellett – az emberi ész erejét és korlátlan megismerőképességét hirdető felvilágosodás-projekt egyáltalán nem tekinthető maradéktalanul sikeresnek. A globális kapitalizmus kritikáit olvasva napi rendszerességgel szembesülünk a Newton utáni korszak fenyegető kudarcaival, ezzel párhuzamosan pedig tanúi vagyunk az alternatív tudományok, valamint az egyéni vallásosság, a szektásság, az ezoterikus szemlélet népszerűsödésének is. Gerhes munkásságában a kezdetektől fogva érzékelhető ennek a kettős tapasztalatnak a hatása. Összefoglaló műve, az ATLAS egy ebben a szellemben elvégzett kísérlet a világ átfogó megismerésének lehetőségét ígérő hagyományos könyvtípus totális és paradox módon mélyen személyes átértelmezésére és aktualizálására.
(Részlet a kiállítás kurátori szövegéből)