Budapest csatornázásának kultúrtörténete

A főváros újkori történetével foglalkozó Kiscelli Múzeum kurátorai gyakran választanak merész témát időszaki kiállításaiknak. Szenteltek tárlatot a Moszkva térnek, a társasjátékozásnak és a Fekete Lyuk nevű legendás klubnak is, de most szó szerint a mélybe ereszkednek és feltárják, mi rejlik az aknafedő és a vécéülőke alatt: Budapest csatornáit, illemhelyeit és azok történetét járják végig.

Molnár Álmos és Perényi Roland kurátorok kiállításán megtudhatjuk, hogy az életkörülményeket mindenkor meghatározó higiénia a szennyvízzel is összefügg. A pöcegödörtől a fénylő szaniterig terjedő történet piszkos részleteit ismerhetjük meghasználati tárgyak és az egész városra kiterjedő hálózat emlékein keresztül. Hogyan távolítható el az emberi ürülék? Ez a kérdés foglalkoztatta a 19. század második felében a nagyvárosok mérnökeit, orvosait, ugyanis pusztított a kolera, tífusz; a halál a mellékhelyiségekben lapult. Az 1900-as évek elején már a nagypolgárság és a magára valamit adó vendéglátóipari egységek is alkalmazták a water closetet. A WC a technikai tökéletesedés útján eljutott arra a fejlődési szintre, amikor az otthonok presztízstárgya lett, az ipari dizájn a mellékhelyiségekbe is elért: olyan apró szerelvények is formatervezéssel készültek, mint az „árnyékszék-vonókészülékek”. Arra is fény derül, hogyan vált egy Zellerin Mátyás nevű bádogos mesterből lakásokat, intézményeket korszerűsítő elismert épületgépész, akinek szakértelme fürdőszobák, illemhelyek eszközeire is kiterjedt. A piszkos téma gyönyörű tárgyakat rejt, a díszes fajanszok, csapok mellett olyan érdkességeket is megtudhatunk, hogyan végezték kis dolgukat hatalmas szoknyájukban a bálokon résztvevő hölgyek.

A nehéz témát több tematikus tárlatvezetés segíti feldolgozni.