Amikor Várady Róbert, Kondor Attila és Szurcsik József utóbbi években készült munkáit szemléljük, olyan átmeneti állapotok és érzelmek fogalmazódhatnak meg bennünk mint a bizonytalanság, az irányvesztettség és az érzelemmentesség, a mozdulatlanság, az emlékezet, a koncentráció, a meditáció, a disztópikus társadalom, és mindezek mögött az okok láthatatlannak tűnnek, a következmények viszont tapasztalhatóvá válnak. Az alkotók munkáik révén is segítenek bennünket abban, hogy a látens, lappangó okokat feltárjuk és megéljük azt a belső szabadságot, amellyel egy-egy helyzethez viszonyulunk.

A pszichológusok általában megkülönböztetik az emberi fejlődés azon korszakait, amikor az ún. önszabályozás gyenge (a gyerek nem képes a vágyait visszafogni, várni, kontrollálni az érzelmeit, nem tudja felmérni ennek következményeit) és a látencia korszakát, amikor megtörténik a felismerés, a kilépés az egocentrikus képből, ez pedig energia felszabadulást eredményez.

A Várady Róbert festményein szereplő alakok magukba zárkóznak, befelé figyelnek, mégis érzékelnek, finom, apró jeleket fognak fel a világból. Vagy éppen ők okozzák azokat a levegőben feltűnő rezdüléseket? Felfoghatjuk úgy is, hogy Kondor Attila alkotásai folytatják az önismereti munkát azáltal, hogy stratégiákat ajánlanak a megismeréshez, legyen az meditáció, csönd vagy ima. Ilyenkor nem próbáljuk meg elnyomni a tudatunkat, éppen ellenkezőleg, irányítjuk a figyelmünket, talán éppen a világosabb, a fény keresése a cél. Ez pedig gyakorlást, önfegyelmet, türelmet igényel. Ezekhez a lelki folyamatokhoz önkritikus lelki állomások kapcsolódhatnak. Szurcsik József festményei azt az önreflexív állapotot sejtetik, amikor ott van, a szemünk előtt áll, kézzelfogható és égető az a tűz, mégsem tudhatjuk biztosan, hogy mindez az emberi élet jele, a természeti katasztrófák emberi életet is veszélyeztető képe vagy valamilyen természetfölötti erő megnyilvánulása. A látencia az ébredezés időszaka, ahhoz, hogy lássunk nem elég megdörzsölni a szemünket; a kezünket lassan el kell távolítanunk az arcunktól ahhoz, hogy a fény is utat találjon felénk.
(Dr. Virág Ágnes művészettörténész)