Az utóbbi időben megpróbáltam azokat a dolgokat képpé fogalmazni, amelyeket már jó ideje őrizgetek magamban és magam körül, mert minden szembesülés alkalmával meglep az esendőségük és a bennük rejtőzködő véletlen. Egy használt csomagolópapír, egy régi irattartó, egy fotó töredékes részlete, egy festészet tartós nyoma bennem, egy felkavaró látvány emléke, egy szín szinte új, váratlan öröme.

A kiállítás címét, hosszas keresgélés után, szinte ugyanígy találtam meg, ott volt előttem egyik képemen és festés közben ki is mondtam, „ ezeket a vonalakat támaszként hagyom itt”, és most is ott vannak a „Vörös ruha” oldalában. Az ott szinte semmi, mégsem tudtam eltakarni, és amikor a plakáthoz képet választottam rögtön erre gondoltam, hiszem, hogy nem véletlenül, így lett a kiállítás címe TÁMASZ, egy fontos szó, amit nem szeretnék egyetlen gondolattal sem megtoldani. (Krajcsovics Éva)