Lukoviczky Endre egész életében azt csinálhatta, amit szeret: művészetet, legyen szó festészetéről vagy grafikai munkáiról. Ezen alkotások bár a konstruktivizmus és szuprematizmus hatása alatt készülnek, dinamikus kompozíciói által tagadhatatlanul újnak és sajátosnak minősülő problématérképet vázolnak fel, sokszor felhasználva a lebegő síkok képszervező erejét, akár mechanikai érdeklődését, akár nagyvárosi élményeit megjelenítve elvont tereiben.

"A tér megszállottja ő, természetes könnyedséggel mozog egy földi nehézkedéstől mentes határtalan közegben, egyetlen gondja, hogy minél tágabb és mélyebb tér benyomását keltse a képeivel a szemlélőben. Már képeihez készített skiccei is azt sugallják, hogy a síkokkal és hasábokkal megjelenített téri helyzetek egy folyamatos nézőpontváltás kikristályosodásai, amelyek eredményeként az adott térhelyzet újabb és újabb rejtelmeibe pillanthatunk be.(...)

Lukoviczky kozmikus városképeinek - bármennyire is egyszerű mértani testek (hasábok, gúlák, hengerek) és felületek az alkotó elemei - van valamiféle zavarba ejtő kettőssége: egy ember nélküli lehetséges világ megjelenítésének tűnnek, eszmei tisztaságúak, ahol a monumentális teret félelmes csend uralja, ám ez a világ mégiscsak ember műve, személytelen tárgyiassága ellenére megborzongatóan személyes, csak éppen az élet ismeretlen mélységekbe húzódott vissza." /Mezei Ottó (Város-Tér-Vízió)/