A kanadai származású Margaret Watkinsra (1884–1969) a reklámfotózás megújítójaként szoktak emlékezni. Életét a lázadás, a hagyományok elutasítása jellemezte. Olyan korban futott be sikeres karriert, amikor a nők jobbára otthon maradtak, ő azonban nem ment férjhez. Watkins művészetében és írásaiban visszatérő elem az erotika és a feminizmus.
Margaret Watkins 1884. november 8-án született az Ontario állambeli Hamiltonban, egy helyi üzletember és skót felesége gyermekeként. Érzéke a rajzoláshoz és a kézművességhez korán megnyilvánult, tizenöt éves korában már édesapja áruházában kínálta a saját maga által készített tárgyakat. Zongorázott, és egy helyi metodista templom kórusában is énekelt – a zene a későbbiekben fotográfiai munkásságára is hatással volt. A fotográfiával 1908-ban az Egyesült Államok északkeleti részén található utópista, vidéki kollektívákban kezdett el megismerkedni.
1913-ban Bostonba költözött, ahol egy fotóstúdióban dolgozott kisegítőként. A munkája mellett verseket írt, Mendelssohnt és Wagnert énekelt a Temple Israel kórusában. Később a New York-i fotográfus, Alice Boughton mellett kapott állást, és az amerikai fotószecesszióból jól ismert Clarence H. White New York-i és maine-i tanfolyamaira kezdett járni. A maine-i nyári iskola – ahol később maga is tanított – megerősítette elköteleződését a fotográfia iránt.
Watkins a New York-i Greenwich Village-ben nyitott műtermet, 1920-ban pedig útjára bocsájtotta a Pictorial Photography in America című évkönyvet. Sikeres reklámfotósként tevékenykedett, akinek ügyfelei között ott volt a Macy’s, a J. Walter Thompson és a Fairfax Media. Egyike volt az első olyan női fotográfusoknak, akik reklámügynökségeknek is dolgoztak, de készített tájképeket, portrékat, aktokat és csendéleteket is. 1916 és 1928 között Clarence H. White iskolájában tanítványa volt többek közt Margaret Bourke-White, Laura Gilpin, Paul Outerbridge, Ralph Steiner és Doris Ulmann. A reklám területén is alkotó művészfotográfusok egyikeként a hétköznapi tárgyakról készített felvételei a közízlés új normáit alapozták meg.
1928-ban Glasgow-ba költözött, innen indulva kereste fel Oroszországot, Németországot és Franciaországot, ahol elsősorban üzleteket és kirakatokat fotózott. Glasgow-ban érte a halál 1969-ben, amikorra fotóművészként már jobbára elfeledték. Vagyona nagy részét zenei alapítványokra hagyta.
Példaértékű munkájával Watkins fontos örökséget hagyott hátra, épp úgy, mint az egyedülálló, sikeres nő mintájával. A kanadai akadémiai folyóirat, a Queen’s Quarterly szerint Watkins élete inspiráció volt az egyedülálló nők számára, akik a karrierben találták meg a kiteljesedést, és nem a hagyományos nemi szerepben, amelyben azt a házasság és a gyermek jelentette.
Halála előtt Watkins egy lezárt dobozban adta át munkáit Joseph Mulhollandnek, aki szomszédja és végrendeletének végrehajtója volt, meghagyva, hogy azt csak halála után nyissák ki. A doboz tartalma később egy sor egyéni kiállításon volt látható Nagy-Britanniában és Észak-Amerikában.
Watkins tagja volt a Royal Photographic Societynek, és az első női tagja a Glasgow and West of Scotland Photographic Associationnek. Bár rendszeresen látogatta a nagy, nemzetközi fotókiállításokat, és 1933-ban amatőr filmesekkel a Szovjetunióba is elutazott, nincs arra bizonyíték, hogy 1930 után a fényképezés bevételi forrást jelentett volna számára.
A Fekete fény című kiállításon Margaret Watkins 120 fényképe látható; a nagyítások mindegyike eredeti, 1914 és 1939 között készült. A képek közt portrék és tájképek, modern csendéletek és utcai jelenetek, reklámok és iparművészeti munkák egyaránt találhatók.
Hozzászólások