Kiállítás

Párizs - Budapest

Virág Judit Galéria és Aukciósház
2017. október 27. (péntek) - 2017. november 26. (vasárnap) 23:59

Helyszín:

Virág Judit Galéria és Aukciósház
1055 Budapest, V. kerület Falk Miksa utca 30.

A tavalyi nagysikerű Berlin-Budapest kiállítás folytatásaként a Virág Judit Galéria Párizs-Budapest című tárlatának fókuszában a francia főváros XX. századi magyar művészetre gyakorolt hatása áll, amelyet még sosem dolgoztak fel ennyire átfogóan. Az október 27. és november 23. között ingyenesen látogatható kiállításon mintegy 160 remekmű tekinthető meg, többek között Czóbel Béla, Gulácsy Lajos és Csók István festményei. A köz- és magángyűjteményekből válogatott műtárgyak között szobrokat és fotográfiákat is láthatunk majd: köztük számos olyat, amelyek még sosem voltak kiállítva, így a közönség itt láthatja őket először.

Október 27-én nyílik a Virág Judit Galéria Párizs-Budapest című tárlata, amely különlegessége, hogy sosem dolgozták fel ennyire átfogóan a francia főváros XX. századi magyar művészetre gyakorolt hatását. A tavaly indult háromrészes kiállítás-sorozat második állomásán mintegy 160 darab remekmű tekinthető meg ingyenesen, köztük olyan alkotók festményei, mint Vaszary János vagy Czóbel Béla.

A tavalyi nagysikerű Berlin-Budapest kiállítás folytatásaként Párizs és hazánk közötti képzőművészeti kapcsolatok kerülnek a középpontba az 1880-as évek végétől az 1960-as évekig. Kaszás Gábor, Kelen Anna és Szeredi Merse Pál - a kiállítás kurátorai és egyben a Galéria művészettörténészei - egyedülálló mélységű kutatást végeztek a korszak magyar vonatkozásairól, hogy egy olyan hiánypótló tárlat jöhessen létre, amely nemzetközi kontextusba helyezi a magyar művészetet.

?Különböző művészeink - mint például Vaszary János vagy Czóbel Béla - hosszabb-rövidebb ideig tartó párizsi tartózkodásaik alatt rendszerint fontos kapcsolatokat alakított ki, majd hazatérve rendre elterjesztették az új irányzatokat, hiszen meghonosították többek között a modernizmust, a nyitottságot és szabad szellemiséget. A Párizs-Budapest tárlat különlegessége, hogy még soha nem dolgozták fel ennyire átfogóan Párizs hatását, szerepét a magyar művészetre.? - árulta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze.

A köz-és magángyűjteményekből válogatott műtárgyak között nemcsak festményeket, hanem szobrokat és fotográfiákat is láthatunk majd: köztük számos olyat, amelyek még sosem voltak kiállítva, így a közönség itt láthatja őket először. Felsoroltakon kívül korabeli filmrészletek, kollázsok, plakátok, folyóiratok és újságok is megtekinthetők majd a Galériában. A kiállítás időszaka alatt több alkalommal is lesz ingyenes tárlatvezetés, és filmvetítésre is lehet számítani a kifejezetten ez alkalomra kialakított, különleges enteriőrben.

A hiánypótló kiállítással egyidőben megjelenő kiadvány rávilágít arra, hogy a modern magyar művészet kialakulásában és sokszínűségében milyen fontos szerepet játszottak festőink hosszabb-rövidebb ideig tartó párizsi utazásai.

Hozzászólások

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás