"Plugor Sándor az a képzőművész, aki tud – és nyilván szeret is – rajzolni. Ez a fajta egyre ritkább. Vannak, akik egyenest a formabontással (lejáratott szó ez is) kezdik, anélkül, hogy elsajátították volna a mesterség titkait. Plugor nem ilyen. Fölényes, finom rajztudása az alap, jó alap, mely megengedi, hogy tágítsa a kört az ismeretlen felé, ugyanakkor szűkítse is: a lényeget keresse. Az örök lényeget, amely, úgy tetszik, nem más, mint a dolgok örök ritmusa. Kezdet, kifejtés, vég, újrakezdés." (Szilágyi Domokos)
Plugor Sándort legnagyobb élményei szülőfalujához kötötték, itt szerezte meghatározó tapasztalatait. Valamennyi képzőművészeti célkitűzése mintha azt a lehetőséget szolgálná, hogy a világháborútól sújtott gyermekkori élményt ábrázolni és elbeszélni lehessen.
Miközben a kiúttalant, a sorsszerű állapotot ábrázolja, világának nehéz levegőjét a humor eszközeivel oldja, így rajzai mégsem válnak nyomasztóvá: Ez a tudatosan megragadott szembenállás a remény lehetőségének tematikus-figuratív bravúrja. Innen eredeztethető Plugor grafikai nyelvezetének sajátossága: fokozott szeretete, gondja és érzékenysége az emberi sorsok, valamint páratlan empátiája az öregség iránt.
Utolsó éveiben – irodalmi ihletésű metszetei és lendületesen megfestett lósorozata után - visszatér a tushoz, rajzai ebben az időszakban már monumentális grafikai tablók: a lét állandó, mitikus kérdései és kulturális allegóriái foglalkoztatják. Nagyméretű tusrajzai méltó összegzései, szintézisei korábbi munkáinak.
Hozzászólások