„...A gyermekfejlődés középső szakaszában az ideoplasztikus ábrázolás már önmagában is zseniális, hiszen a gyermek nem az előtte levő környezeti látványt próbálja leképezni, hanem azt rajzolja, amit a dolgokról tud. A szellemi fogyatékosok „tudása”, vizuális világa az előbbinél hatványozottan izgalmasabb, mivel képtelenek a háromdimenziós tér megfigyelésére. Az érzelmeik vizuális kifejezésének formái egészen különösek. Kézrajzaikat az őskori barlangfestményeken látható kézlenyomatokhoz, az úgynevezett napkezekhez hasonlítanám, akárcsak a Kéz-fa, Kéz-virág, vagy egy ismeretlen szerzőt idézve Kéz-isten kezekhez, melyek „nem kerültek akkora bűnbe, mint a fejünk”.
(Ujvárossy László festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja)