Schervitz Mátyás korának közkedvelt és nagyra becsült mestere volt. A horvát származású, buda-vízivárosi festő 1739 körül tért vissza szülővárosába. 1741-ben vált budai polgárrá. Számos kisebb és nagyobb megbízáshoz (a tabáni Szent Katalin- és a vízivárosi Szent Erzsébet-templomok főoltárképei, az újlaki templom szentélyfreskója) jutott a fővárosban; ezek a művei megsemmisültek az elmúlt évszázadokban. Az óbudai plébániatemplom Szent Ivó-oltárképét (1759) és a budai kapucinusok Szent Ágostont ábrázoló kompozícióját (1760) stíluskritikai alapon illeszthettük életművébe, akárcsak a Szent Ferenc Sebei-templom szentélyfreskóit (1756). Adattal igazolt műve a péceli Ráday-kastély könyvtártermeinek és nagytermének freskódísze 1764-67-ből. Schervitz Mátyás oltárkép-festészetének megismeréséhez szolgáló kulcsot a dunaföldvári egykori ferences templomba 1768-ban készített együttese (Szent Anna, Szeráfi Szent Ferenc, Immaculata Ádámmal és Évával) szolgáltatja, segítségükkel immár bizonyosan a budai mesterhez köthetjük a zombori és eszéki ferences templomok Szent Ferenc stigmatizációját ábrázoló mellékoltárképeit (1769, 1770), melyek a bosnyák ferencesekhez fúződő szoros kapcsolatának köszönhetően jöttek létre, úgy mint a vízivárosi Szent Ferenc Sebei-templom főoltárképe (1756). A ferences rend útjain keresztül jutott el egy műve a boszniai Livnoba is. A piarista rendalapítót ábrázoló művei is a magánáhitatot szolgálták.

Az abai Szentháromság- és a tordasi Gyümölcsoltó Boldogasszony-templomok freskódíszét, és az utóbbi oltárképét is munkájának véljük (1756, 1760). Fia Serovics József (1741-1792 után) és Vogl Gergely (1717-1782) budai festők is tanítványai lehettek. Schervitz Mátyás feltételezhetően egy itáliai mester kvadratúrafestőjeként fejleszthette képességeit: építészeti térábrázolása hibátlan, anatómiai tudása kiváló, alakjai elevenek, arányosak, egyéniségei karakteresek. Egyetlen művét sem szignálta. Eddig megismert alkotásainak tükrében talán módosítható a 18. századi magyarországi mesterekről, műveik színvonaláról kialakított kép, s a másodvonalbeli „céhes mesterek” között immár egy, a nagymesterek tudásával vetekedő, helyi születésű és működő művészt is sikerült bemutatni.