Kiállítás

Sünispotály

Holnemvolt Vár
(nincs beállítva)

Helyszín:

Holnemvolt Vár
1146 Budapest, XIV. kerület, Állatkerti körút 14-16. (az egykori Vidámpark területén)

A Sünispotályban működik az új állatmentő központ.


A látvány-központban persze nemcsak sünöket, hanem sok más állat gyógyítását is végzi a Magyar Madármentők Alapítvány, miközben a látogatók is bekukkanthatnak az itt folyó munkába. A több évtizedes mentőtevékenység az új helyszínen új lehetőségekkel is bővült. Avarégetésben megperzselt sünik, fészekből kiesett madarak, elgázolt vagy mérgezett állatok egyaránt számíthatnak segítségre. A 2018 évi mentőmunka keretében 108 védett vagy fokozottan védett faj 1807 egyedének nyújtottak segítséget. Ebből 81 faj 910 egyede volt madár, 17 faj 734 egyede volt emlős, a többiek a hüllők és a kétéltűek közül kerültek ki.


A mentett állatok legnagyobb része madár, melyek közül 157 feketerigónak segítettek, de akadt gyöngybagoly, kabasólyom és darázsölyv is. Az emblematikusnak számító fehér gólyákból tavaly 26 egyedről gondoskodtak. Az emlősök csoportjából 505 állatot gyógyítottak meg, melyek közül leggyakrabban sünök, denevérek és mókusok érkeztek, sőt még egy vidra is volt a bekerült állatok között. Az Állatkert 1985 óta több mint 19.807 állat mentetésében közreműködött.


A Sünispotályba bárki bemehet nyitvatartási időben, és megnézheti a Magyar Madármentők Alapítvány dolgozóinak munkáját. A cél minden esetben az, hogy a mentett állatokat meggyógyítsák, ha sérültek, felerősítsék, ha legyengültek, és felneveljék, ha elárvultak, vagyis szeretnék újra képessé tenni őket arra, hogy ismét emberi segítség nélkül boldoguljanak a szabad természetben. Amikor már jól vannak, megkeresik a számukra alkalmas élőhelyet, és szabadon engedik őket. Ha az állatot mégsem lehet elengedni (pl. olyan szárnysérülés esetében, ahol a madár élete megmenthető, de sajnos repülni nem tud), akkor a mentőmunka keretében hosszú távon gondoskodnak az ellátásáról, elhelyezéséről. A Holnemvolt Vár Sünispotályának felújított épületében nemcsak még magasabb színvonalon tudják folytatni a mentőmunkát, hanem az idelátogatók testközelből bepillantást nyerhetnek az állatok gyógyításának folyamatába.


Az épület emeletén kialakított Frakk Oktatóteremben a gyermekek megismerkedhetnek a felelős állattartással, a természetvédelemmel, és megtanulhatják, hogyan kell kedvencüket jól gondozni, nevelni, szeretni. Itt kezdődnek meg hamarosan a kibővített zoopedagógiai foglalkozások.


A Sünispotályt keresd a Holnemvolt Váron belül a Mesterségek Udvarában, ahol a „János” nevű kutyaszobor fekszik a bejáratnál. Nyitvatartási időben bárki beléphet, és megnézheti az ott folyó munkát, illetve az emeleti Frakk Oktatóteremben is érdemes egy sétát tenni.


Tudod-e, mit jelent az ISPOTÁLY?
Az ispotály szó eredeti jelentése: kórház, menhely, vagyis olyan egészségügyi intézmény, amelyben az időseket és betegeket elhelyezik, ápolják és gyógyítják, illetve ennek épülete.
(A Sünispotály megvalósítására és kivitelezésére az úgynevezett „ZOO4NAT – Szlovák és magyar állatkertek az állatvilág megőrzéséért a határmenti térségben” című projekt részeként kerül sor.


A Sünispotály nyitvatartása: minden nap: 9:30-tól 15:30-ig.

Hozzászólások