A név az oszmán-török "tabaq-xane" - "cserzőműhely, tímárműhely" jelentésű - szóból származik és a török hódoltság idején terjedt el nálunk. Eredetileg azokat a városrészeket nevezték így, ahol tímártelepek voltak, később analógikus módon a szegény, elhanyagolt, külső városnegyedeket is.
A tabáni lakosok jelentős része halászott: ki foglalkozásszerűen, ki pedig kedvtelésből, hogy a konyhára való halat megszerezze, ezért a Zagyvára vagy a Pityóra járt halászni. Legfontosabb halászeszközük a teszi-veszi háló volt, amelyet a ladikból lógattak a vízbe. Ha messzebre mentek halászni, vízmerítő szapolyt és merítő szákot is vittek magukkal. A halat vesszőből vagy fából készült haltartó bárkákban tárolták. A halászat jelentőségét a korabeli utcanévanyag is jól mutatja (pl: Csolnak, Hajó, Halász, Háló, Kárász, Part, Ponty, Tófenék).
A ház cseréptetős, szoba-konyhából áll, a szoba mennyezetgerendázatát eredeti szépségében megőrizték. Földes padlójú, fehérre meszelt falú, kétablakos ház. Homlokzatával néz az utca felé, a ház udvari részén faoszlopos gang húzódik. A tájház konyha- és szobaberendezése az 1930-as évek parasztpolgári stílusát tükrözi. Ebben az időben a városi hatások már erősen érvényesültek a lakberendezésben, a régi és új sajátos keverékével találkozunk, főleg a használati eszközök, tárgyak esetében.
A szolnoki Művésztelepen élő festők kedvenc témája, tartózkodási helye volt a Tabán. Gyakran átjártak ide, a Zagyva túloldalára festeni, megragadta őket az ódon városrész hangulata, varázsa. Müller Adolf, Mednyánszky László, Vidovszky Béla, Zádor István, Gácsi Mihály sok szép tabáni házat, utcarészletet megörökített.
Hozzászólások