Kiállítás

Tárt Kapu Galéria kiállítása

Tárt Kapu Galéria
(nincs beállítva)

Helyszín:

Tárt Kapu Galéria
1092 Budapest, Hőgyes Endre utca 2.

Budapest belvárosában, a Belső-Ferencvárosban újranyílik a Tárt Kapu Galéria, a mentális zavarokkal élők műveit bemutató művészeti és közösségi központ. A hazai art brut és outsider művészet így először kap teret fővárosunk szívében, az Iparművészeti Múzeum és a Bakáts tér szomszédságában, a IX. kerületi Hőgyes Endre utca 2. szám alatt. Hazánkban először az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben (OPNI) 2004-ben a Lilly Hungária Kft. támogatásával jött létre, azzal a szándékkal, hogy bemutassa a művészetterápia során létrehozott "art brut" alkotásokat. A "lipóti" terápiás műhelyek kiállításait a szakma, a közönség, a kortárs művészek és a műgyűjtők nagyfokú érdeklődése kísérte. Az OPNI 2007-es bezárása magával vonta a Tárt Kapu Galéria megszűntetését is, mellyel megszakadt ez a misszió. Öt év kényszerű szünet után a Tárt Kapu Galéria a Gyógyfoglalkoztatásért Alapítvány hosszas és kitartó munkájának eredményeként, Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának és az ESZSZK Merényi Gusztáv Kórház támogatásával nyílhat meg újra a nagyközönség előtt. A Galéria célja, hogy nemzetközi színvonalon, európai kontextusba ágyazva képviselje és mutassa be a magyarországi art brut - outsider művészetet és az ehhez kapcsolódó szakmai munkát. A létrejövő új művészeti helyszín a főváros művészeti és társadalmi életét gazdagító tevékenységet folytat majd, működésének négy alappillére: a kiállítótér, a művészeti műhely, a szakmai és a közösségi programok. Az újranyíló Tárt Kapu Galéria szakmai programja a magyarországi art brut művészetet össztársadalmi kontextusba helyezve mutatja majd be elősegítve a fejlődésről és a jövőről való felelős gondolkodás megszilárdulását, gazdagítva Budapest kulturális, művészeti életét mely célkitűzéseiben komoly hiányokat pótol. A nagyközönségre is nyitott, befogadó központot szeretnénk létrehozni. Kiemelkedő lehetőségnek tartjuk, hogy a Tárt Kapu Galériában a mentális zavarokkal élők művészeti világa közelebb kerülhet majd a mindennapi emberekhez. Számos tudományos kutatás is igazolja azt a tényt, hogy a mentális zavarokkal élőket sújtó előítéletek feloldásában a művészetnek van a legnagyobb szerepe. Az alkotói munka, a művészetterápiák foglalkozásai más kommunikációs csatornákat megnyitva adnak kapcsolatteremtési lehetőséget számukra, valamint megadják a legalább olyan fontos visszaigazoló elismerést is. A társadalom peremére szorult személyek művei már több mint egy évszázada inspirálják a művészeket, kutatásra sarkalják a pszichiátereket, a témában született kiállítások sorának köszönhetően egyre inkább bővül e képi világ elkötelezett híveinek tábora is. Az ilyen típusú alkotások létrehozása és gyűjtése köré szerveződött intézmények Európa legtöbb országában a kulturális élet szerves részeként ma már több évtizedes múltra tekintenek vissza. Világszerte tárlatok, vásárok és publikációk sokasága, köz- és magángyűjtemények alakulása segített abban, hogy az art brut és az outsider art gyűjtőfogalmai alá sorolható művek elnyerték a méltó elismerést. Bízunk benne, hogy a Tárt Kapu Galéria újranyitásával a művészet e speciális területének magyarországi megismertetését, elfogadtatását, a közös társadalmi párbeszéd előmozdítását segíthetjük és az Európai Uniós országokéval egyenrangú szakmai központot tudunk kialakítani.

Hozzászólások