Kiállítás

Tóth Ágnes: Hímzett álmok

Magyar Népi Iparművészeti Múzeum
2019. január 31. (csütörtök) 15:00 - 2019. március 16.

Helyszín:


1010 Budapest, I. kerület Fő utca 6.

Tóth Ágnes 1956-ban Sopronban született, súlyos mozgáskorlátozott, tolókocsihoz kötött életet élt. Vidám, szorgalmas, rendkívül tehetséges hímző volt, teli tervekkel és eredményekkel.


Édesanyja mozgássérült kislányát már öt éves korától tanítgatta a varrásra.


1975-től a Liszt Ferenc Művelődési Központ Hímző Szakkörében a rábaközi hímzések technikáját, gazdag anyaguk szépségeit kedvelte meg. Előfordult, hogy hiányzása esetén édesanyja vett rést a szakköri foglalkozáson, és otthon továbbadta a tanultakat lányának.


1985 és 2005 között a hímzés területén minden díjat elhódított, ami csak lehetséges volt.


1985-ben nyerte el a Népművészet Ifjú Mestere kitüntető címet. 1988-ban a mezőkövesdi Kis Jankó Bori hímzőpályázaton nívódíjat kapott szálánvarrott futójával. A népi iparművész címet 1989 óta használhatja, tehát minősítése a legjobbak közé emelte. 1992-ben a IX. Országos Népművészeti Kiállításon Gránátalma díjat kapott kalotaszegi vagdalásos munkájáért. Legnagyobb elismerésére sem kellett sokáig várni, mert 1994-ben a Kis Jankó Bori pályázaton elnyerte a Kis Jankó Bori díjat egy nyugat-dunántúli vagdalásos faliszőnyegért. Ugyancsak 1994-ben a X. Országos Népművészeti Kiállításon Arany díjat kapott. A sikersorozat 1996-ban folytatódott a XI. Országos Népművészeti Kiállításon, ahol az Ipolyi Arnold gyűjteményben található hímzés alapján tervezett és szálánvarrott technikával készült faliszőnyegért szintén Arany-díjat nyert. 1999-2000-ben a millenium tiszteletére meghirdetett pályázaton a „kétfejű sasos, húsvéti bárányos” hímzett faliképét díjazták és az a Soproni Református Egyházközség tulajdonába került. 2004-ben Arany-díjat nyert Békéscsabán a IX. Országos Textiles Konferencián. 2005 októberében részt vett a Kisalföld élő népművészete című meghívásos kiállításon. Röviddel ezután, 2005 novemberében Tóth Ágnes elhunyt.


„Több kedves darabom van, amiket soha nem hagyok ki a kiállításokról. A Storno gyűjteményből származó ún. kétfejű sasos és a sárkányos minták, azokat szeretem legjobban, velük lettem ifjú népművész. Szintén a Soproni Múzeumból való a fehér vagdalásos, madara s munkám mintája, vertcsipke szegéllyel készült mindhárom. Öröm minden díj, visszajelzés, hogy nem csinálom rosszul. Az viszont nagyobb örömöt ad, ha egy kiállításon látom, hogy megnézik a munkámat, nézik a hátulját, megcsodálják és nem tudják, hogy én állok ott. Megmutatni a kézimunkákat az az igazi öröm, és ha én is látom, hogy másnak tetszik! A díjak is számítanak valóban, de a kiállítás nagyobb boldogság!”


Tudását, elhivatottságát életmű kiállítása bizonyítja.

Vélemény: