Kiállítás a bábművészet jegyében - in memoriam Kemény Henrik
Hidak tradíció és kortárs között

Kemény Henrik nyolc évtizedes tevékenységének és a vásári bábjáték hagyományát továbbvivő, művészi profizmusra emelő mai bábosoknak köszönhetően „a piros sipkás” ma elevenebb, mint valaha. „Napjainkban egyre kevesebb ilyen egyértelmű szimbólum létezik (nemcsak a színházban), ezért kell tudatosan vigyázni rá és beszélni róla.”

Hol a világ közepe?
„Ahol a botját a pusztán a földre leszúrja a pásztor. Aztán megkerüli, lován körül nyargalja háromszor az uralni kívánt területet."

Hol a világ közepe a vásári bábosnak?

A vásári komédiás minden korban köztereken, piaci forgatagban, vásárok közepén, legtöbbször a bábszínház falain kívül jelölte ki a játék univerzumát. A maga felállított paravánján, játszóterén, a magára szerelt világközépen ő az optikai gyújtópont, az ős-játékos, képes kezeibe gyűjteni a földi lét egy-egy darabját, legyőzni az őskomédiást, az ördögöt és a halált. Képes életet fakasztani a maga kialakított porondon, a kozmikus középpontban, a lent és fent tengely közepén.

A tárlat Kemény Henrik örökségéből merítve építi fel a vásározók univerzumát, mely hidat képez a valós színpadi tér és a fiktív, belső színház között. Megidézi Kemény Henrik dobozlabirintusát, azt a képzeletbeli játék-teret, amelyet akaratlanul és mégis szándékoson ő maga alakított ki a valós előadások utáni pihenő idejében és terében, az otthonában. E teremtett kauzális rendbe pakolt dobozok, bőröndök színházában két dolog volt valóságosan létező: a dobozok labirintusa a bennük tárolt bábszínházi tárgyak gyűjteményével, és Ő maga, a Főszerepet játszó Játékos. Szakadatlanul egy átmeneti tartományban tartotta magát a külső világ és a belső között.