„Wagner János festőművész hat évtizede van jelen alkotásaival művészeti életünkben: Fónyi Géza, Szőnyi István és Domanovszky Endre egykori tanítványa 1962-ben lépett ki a Magyar Képzőművészeti Főiskola kapuján. Az 1960-as és 1970-es években még a figuralitáshoz kötődő művek születtek műtermében, majd az 1980-as évektől a leképezés, az ábrázolás helyett magával a festészettel, a festészet anyagszerűségével, a festészet testiségével foglalkozott, s kompozíciónak fontos eleme volt a színek alól előszüremlő fény.

A képeinek mélyrétegeiben lappangó természet- vagy tájélmény motívumai átírt, elvonatkoztatott formákban jelentek meg. … Új képei már-már teljességgel lehántották magukról a tudatosságot, hogy az alkotói program átadhassa a helyét a lelki kiírásnak, az öntörvényű alakításnak.” (Wehner Tibor művészettörténész)