A több mint 70 éve Párizsban élő magyar képzőművész a számítógépes művészet úttörője, aki a személytelen (számító)gép használatával is képes emberközeli, az alkotó személyiségét, képzelőerejét tükröző munkákat létrehozni. Az örökké kísérletező, fáradhatatlan Vera Molnar a machine imaginaire elvének kidolgozásával az esztétikai alapokra helyezett algoritmikus műalkotás alapjait fektette le: egy gépet definiált, amely adott szabályok szerinti programnak megfelelően működik és generál műalkotásokat. A döntés azonban itt is, mint minden alkotó folyamatban, a művészé, így az éppúgy része az alkotásnak, mint az algoritmus felépítése.

Vera Molnar 1924-ben született Budapesten, a világ mégis Franciaországból ismerhette meg. Bár 1942–47 között még a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult festőként Szőnyi Istvánnál – ahol megismerkedett Fiedler Ferenccel, Reigl Judittal, Pán Mártával és Hantai Simonnal, akikkel később Párizsban újra találkozott –, már ’47-től Párizsban él és dolgozik. Sokáig csendben, érdeklődés nélkül alkotott. Ötvenkét éves volt, amikor 1976-ban első egyéni tárlatát megrendezte a Politechnic of Central Londonban, geometrikus absztraktnak titulált, ám azon túlmutató munkáiból. Vera Molnar művészete ugyanis különösen unikális, eltért a kor konkrét művészei által követett fő irányoktól, vizuális gondolkodása leginkább algoritmikus: a matematika, a játékosság és a véletlen fontos szerephez jutott műveiben. Férjével, François Molnarral közösen dolgozták ki önálló rendszerüket, mely a modern tudomány és művészet szoros kapcsolatából táplálkozik, s amely sok tekintetben előre jelezte az évtized művészeti, technikai fejleményeit.

A kiállítás finisszázsán Süli-Zakar Szabolcs tart kurátori tárlatvezetést október 4-én 16 órától.

A látogatók egészsége és biztonsága érdekében a létszám korlátozott, ezért aki teheti, elővételben vegye meg jegyét. A maszk használata ajánlott.