Könyv

Ady Endre 100 / Vers-estek a Müpában

Müpa (Üvegterem)
2019. november 28. (csütörtök) 20:00
Ár: 1500 Ft

Helyszín:

Müpa (Üvegterem)
1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

A közönség részéről lelkes fogadtatásra talált Vers-estek a Müpában című, azóta tizenhetedik, zömében telt házas előadásánál járó sorozat Ady Endrével indult el 2016. december 1-jén. A felfokozott érdeklődésre és az Ady-évre való tekintettel a Müpa most Mácsai Pál rendezésében, Kemény István átdolgozott és kibővített válogatása alapján teljesen felújítja akkori, emlékezetes sikerű műsorát.
Az esten az Örkény Színház vezető színészeinek tolmácsolásában természetesen számos vers elhangzik Ady fő művei közül, ám a kortárs magyar líra kiemelkedő költőjének izgalmas összeállítása éppúgy kitekint e hatalmas életmű rejtett értékeire is, mint ahogy számos prózarészletet, kritikát, korabeli dokumentumot is felidéz. Ady Endre felmérhetetlenül gazdag munkássága ily módon a korszak kontextusában, tartalmas, magas színvonalú és minden bizonnyal sokáig emlékezetes előadás keretében tárul elénk. Ahhoz, hogy az élmény még teljesebb legyen, Víg Mihály Ady-megzenésítéseivel járul hozzá a legendás Balaton Együttes.


Az előadás együttműködő partnere a Örkény Színház.


Közreműködnek az Örkény Színház művészei és a Balaton Zenekar


Alkotók:
a műsor összeállítója Kemény István
rendező Mácsai Pál
sorozatszerkesztő Keresztury Tibor