A kötetet Kilián László szerkesztő mutatja be.
Botár Attila verseit Szabó Zoltán előadóművész olvassa fel.

A kötet anyagát a szerző nem darabolta fel ciklusokra. Méltán bízhatott a versek egyedi-közvetlen hatásában, a sorrend közlendőit erősítő funkció képességében. Az élettől távolodó, elköszönő hangulatú anyag mégsem posztumusz kötet a hagyományos értelemben. Nem az, mert sajátos botáros derű hatja át szinte valamennyit, illetve mivel a hetvenöt esztendőt megélt költő már korábbi könyveiben is az összegző invenciójú, szemlélődő alapállású hangvétellel írta műveit: ez is bizonyítja, hogy nem készült a halálra, tervekkel teli volt, amikor elvesztettük.

Botár Attila megint egy olyan klasszikusságában is új verssorozatot bocsátott rendelkezésünkre, amely filozofikus, elégikus, ekként úgy gondolkodtat, hogy a líra minden hatásmechanizmusát is használja és közvetíti a befogadónak, aki elég érzékeny. Metaforái, hangütése és a legnemesebb antik, illetve modern kori örökséggel ápolt bennfentesi viszonya otthonossá teszi a jelen élményszerű üzenetét, a sajátos versbe oltott aktualitást. Azt, ami utána folyton kísérti a végtelenség érzetét számunkra is. A kötet valamennyi verse telitalálat. Habár több versformával operál, örvendetes, hogy az általa oly mesterien művelt szonettből is kapunk tőle meggyőző ízelítőt: a nyolcvanötből huszonhat tizennégy sorossal is megajándékozott bennünket.

A kötet a Vár Ucca Műhely Könyvek sorozat 55. tagjaként jelent meg.