Könyv

„Művészetről könyvek között” – Indiánok a Duna partján. Baktay Ervin indián könyv

Írók Boltja
2020. január 28. (kedd) 17:00

Helyszín:

Írók Boltja
1068 Budapest, VI. kerület, Andrássy út 45.

A „Művészetről könyvek között” című beszélgetés ezúttal a Baktay Ervin indológus életművét bemutató sorozat legújabb darabjához kapcsolódik. Az Indiánok a Duna partján. Baktay Ervin indián könyve című kötet a Hopp Múzeum egykori munkatársa, Baktay Ervin által 1931-ben alapított indián törzs életét jeleníti meg.

Baktay Ervin gyerekkorától fogva rajongott az indiánokért. Ez megmutatkozott már gyermekkori olvasmányaiban, játékaiban, élményeiben (Buffalo Bill budapesti előadása) és a kamaszkorában rögtönzött, nagyszabású színházi előadásaiban is, hogy azután felnőttkorában felelevenítse és valóságossá tegye gyerekkori ideáljait. 1924-ben művész barátai társaságával megalapítja a képzeletbeli vadnyugati várost, Loaferstownt, 1931-ben, Zebegényben pedig a dunai indiánok Törzsét. Azontúl minden évben valamelyik kis dunai szigeten töltik a nyarat. A halálosan komolyan vett játék vezetője természetesen Baktay volt: a Városban mint Bucktye Sheriff, a Törzsben mint Heverő Bölény Nagyfőnök.

Az „örök időkre” megalapított Városnak és Törzsnek állít emléket a történetüket feldolgozó tanulmánykötet. Ebben a korszak európai indiánmozgalmainak bemutatása mellett megjelenik Baktay, valamint az egykori Hollósy-iskolához tartozó művész barátok személyes háttere is. Külön elemzést kap a Törzs tárgykultúrája és mindennapi élete, valamint Huzella Pál festőművésznek a Törzs tagjairól készített egyedülálló karikatúrái és festményei. Ugyancsak külön tanulmányok elemzik a korszak „valódi” indiánok által írt legfontosabb műveinek – az utóbbi időszakban felszínre került adatok nyomán – igencsak ellentmondásosan megközelíthető hátterét.

A hagyományokhoz híven az Írók Boltjában tartott kötetbemutatóval összekötött beszélgetésen megpróbáljuk körbejárni az európai körülmények között is elsők között megalapított indián törzs történetét.


A beszélgetés résztvevői: a kötet szerkesztői, Dr. Kelényi Béla tibetológus és Főzy Vilma néprajzkutató, valamint a Baktay által alapított Törzs tagja, Hegymegi Kiss Áron (Nyílhegy)


Moderátor: Dr. Gyarmati János főmuzeológus (Néprajzi Múzeum)