A szerzővel Gelencsér Gábor filmesztéta beszélget.

Igaz-e, hogy a Rákosi-korszak szocreál termelési és nevelési filmjei fonák – öntudatlan – disztópiák? Mi a különbség a példázatos és mitizáló történelmi film típusa között? Kijelenthetjük-e, hogy a Fábri Zoltán által rendezett sematikus Vihar szoros „rokonságban” áll az 1945 utáni magyar filmművészet egyik első remekművével, a Körhintával? Hogyan jelenik meg a pártállammal szembeni társadalmi autonómia vágya Máriássy Félix Egy pikoló világos című filmjében? Lehetséges-e, hogy Bacsó Péter 1970-es Kitörése Kovács András 1968-ban forgatott reformista Falakjának közvetlen kritikája? Igaz-e, hogy a disztópiákat ábrázoló filmekből megérthetjük a szabadság kultúráját napjainkban is fenyegető totalitarizmus természetét? Hogyan vonul végig az apokalipszis problémája Tarr Béla életművén? Milyen megoldást kínál a nihilizmus „betegségére” Pasolini a Teorémában és testvérfilmjében, a Disznóólban?

Íme néhány kérdés, amelyek felmerülnek e könyv lapjain. A filozófusként indult Pólik József filmesztétikai írásai a magyar és egyetemes filmművészet tájain barangolnak, hol gondolkodásra ösztönző, felemelő remekműveket, hol félresikerült, a hatalomnak kiszolgáltatott művészet esendőségéről tanúskodó alkotásokat interpretálva.