Dsida Jenő a nyugatosok keleti testvére: verszenéje, rímeinek ezernyi árnyalata, kötött és virtuóz formavilága, világirodalmi tájékozottsága egyaránt a Nyugat hagyományához köti. A lap azonban egyetlen versét sem közölte, és halálakor csak Szerb Antal hűvös írásával búcsúzott tőle.

Életében mindössze két verseskötete jelent meg, a Leselkedő magány (1928) és a Nagycsütörtök (1933). 1938 őszén látott napvilágot az Angyalok citeráján, amelynek megjelenését már nem érhette meg. Dsidát aztán sokszor elejtették és többször fölemelték - mégis, költői értékrendünkben máig nincs azon a polcon, amely megilletné. Ebben az is közrejátszhat, hogy a súlyos szívbetegség következtében fiatalon meghalt költő központi témája az elmúlás. A halált a szépség felmutatásával stilizálja költészetté, mások számára is ismerős tapasztalattá, magas művészetté. Dsida Jenő életét korán derékba törte a történelem. Erdély elcsatolásával egyik napról a másikra arra ébredt, hogy egy idegen ország polgára. A kisebbségi lét egyik első és máig egyik legnagyobb tanúságtevője ő. Költészete ennek a hatalmas nyomás alá került öntudatnak is mélyről fakadó fohásza. Mély katolicizmusa, derűs és gyöngéd játékossága, természetimádata szorosan összefonódik a közelítő halál sejtelmével. Költészete az ólálkodó halál képeit hatalmas életvágyával elegyíti. Művészete az emberi létállapot egyik legmegrázóbb és legkifinomultabb felmutatása. Dsida Jenő nemcsak a magyar irodalom egyik ragyogó alakja, hanem a 20. századi világlíra egyik legkülönösebb lobbanása volt.

Rendező: Máté Gábor
A műsor összeállítója: Markó Béla
km.: Pozsár Máté (zongora), Márkos Albert (gordonka), Borbély Alexandra, Rajkai Zoltán, Tasnádi Bence (színművészek)