Koncert

A Bence kalandjai - 1Bor1Vers lemezbemutató

B32 Galéria és Kultúrtér
2023. március 23. (csütörtök) 20:00

Helyszín:

B32 Galéria és Kultúrtér
1111 Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 32.

A Bence kalandjai Jobbágy Bence gitáros-dalszerző egyszemélyes játszótere, ahol a gitár- és énekdallamok mellett a dalszöveg is központi szerepet tölt be. Repertoárjában a kezdetektől fontos szerepet kapnak saját szövegei mellett a versfeldolgozások is, több dala született kortárs költők műveiből. A most megjelenő második nagylemeze, az 1Bor1Vers is 12 kortárs hazai költő boros ihletésű versének megzenésítése. A dalokat Bence az 1Bor1Vers projekt felkérésére írta, amely összehozta a kortárs verseket a zenével és a balatoni borokkal, a megzenésített verseket borok kíséretében lehetett meghallgatni először az 1Bor1Vers esteken. Az így született dalok most lemezen is megjelennek, a lemezbemutató pedig március 23-án lesz, a B32-ben.

A lemezen szereplő költők és versek:
Péntek Róbert - Szüret részlet
Nádasdy Ádám - Maradni
Kiss Dávid - Trigonometria
Bende Tamás - Ahogy van
Tóth Csilla - Holnap
Kiss-Horváth Ágnes - Amiért élni érdemes
Bognár Anna - Borozó rigmusok
Jancsó Zoltán - Kitöltött madár
Babiczky Tibor - Egy átlagos este
Seres Lili Hanna - Olvadás
Parti Nagy Lajos - Lehet mérték
Krusovszky Dénes - Éjszaka sétálni