Rahmanyinov: Szvit no. 2 op. 17 két zongorára
1. Introduction / Bevezetés Alla marcia
2. Waltz / Keringő Presto
3. Romance / Románc Andantino
4. Tarantella Presto

Schnittke: Gogol-szvit két zongorára
Nyitány
Csicsikov gyermekkora
Az arckép
A köpönyeg
Csinovnyikok
A bál
Végakarat

Rachmanyinov op. 17. két zongorás szvitjét Itáliában komponálta 1901 elején. Négy terméketlen év után a második zongoraversenye mellett ezzel a kompozícióval tért vissza az alkotáshoz. A szvit a szerző első kétzongorás szvitjével ellentétben nem irodalmi alkotásra épül, és a klasszikus szvit jellegzetességein túl a versenymű idiómáját viseli magán. Alla marcia feliratú első tétele után gyors keringő következik, majd egy lassú románc, végül egy szintén szédítő sebességű Tarantella zárja a művet. Alfred Schnittke orosz komponista Ivan Moody zenetörténész szerint „olyan zeneszerző, aki zenéjében törekedett arra, hogy a kortárs ember erkölcsi és szellemi küzdelmét mélységében és részletekbe menően ábrázolja”. 1982-ben komponált Gogol-szvitje eredetileg zenekarra készült, Valery Borovikov írta át két zongorára. A mű tételeinek központi elemei az egyéb klasszikus zeneszerzőktől vett, többnyire kifacsart idézetek – például Beethoven (bal)sors – az első tétel végén és álidézetek. A stílusbeli sokféleséget mindvégig szatirikus felhang hozza egységbe, emlékeztetve – a megidézett szerzőkön túl – Eric Satie Bürokratikus szonátájára.