Koncert

AWS - Vissza a múltba II. (Kint a Vízből, Fekete Részem)

Elmarad
AWS előadó
TBA előadó
A38 Hajó (Koncertterem)
2021. április 10. (szombat) 19:30
Ár: 3999 Ft, elővét: 3499 Ft

Helyszín:

A38 Hajó (Koncertterem)
1113 Budapest, XI. kerület, Henryk Sławik rakpart Petőfi-híd budai hídfő

vendég: TBA


Hallottad már élőben az összes eddig megjelent dalunkat? Most két nap alatt megteheted! Egy kis időutazásra invitálunk benneteket az A38 Hajóra. Vissza a múltba címmel előbb eljátszuk az első két albumunk, tehát a Fata Morgana és az Ég és föld összes dalát, másnap pedig a Kint a vízből és a Fekete Részem dalai következnek! Nosztalgiára fel, elő a régi lemezekkel!


A gimis zenekarként 2006-ban alakult AWS mára az ország egyik legnépszerűbb modern metal formációja, amelyre az egész világ felfigyelt, miután a csapat megnyerte A Dal 2018 című tévéműsort és képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.


Az AWS angol nyelven kezdett 2011-es debütlemezével, második albumuk, a 2014-es Égésföld már magyarul szólt, és anyanyelvükön énekeltek a 2018-as európai dalversenyen is, mégis feltűnést tudtak okozni. A rangos brit zenei lap, a New Music Express cikket közölt róluk, a talán legrangosabb európai metálfesztiválnak tartott Wacken Open Air pedig meghívta fellépőnek a zenekart. Népszerűségüket mi sem jelzi jobban, minthogy Fekete részem című legutóbbi, 2018-as stúdiólemezük a 2. helyen nyitott a magyar lemezlistán, koncertjeik pedig rendre teltházasak.