Mozart: G-dúr hegedűverseny, K. 216
Mozart: c-moll zongoraverseny, K. 491
Mendelssohn: d-moll versenymű hegedűre, zongorára és kamarazenekarra, MWV O4
Egy hangverseny, amely csupa versenyműből áll - egy vacsora, amelynek minden fogása torta! De milyen üdítően különbözőek! Először hegedűversenyt hallunk dúrban, majd zongoraversenyt mollban, mindkettőt Mozart terméséből, a szünet után pedig kettősversenyt hegedűre és zongorára, Mendelssohn tollából. Karmestere ezúttal nincs a produkcióknak, hiszen az est két vendége sokszor bizonyította már, hogy olyankor is megtalálja a kamarazenei párbeszéd lehetőségét, amikor szólistaként áll zenekar elé.
Várjon Dénes és Baráti Kristóf között tizenegy év a korkülönbség, mégis úgy muzsikálnak együtt, mintha egy napon születtek volna: közös tulajdonságuk a zenélés bölcs érettsége és letisztultsága, s az az alapvetően szellemi közelítésmód, amely a hangszeres kivitelezés virtuozitását elengedhetetlennek tekinti, de nem célt, hanem a zene érzelmeit és indulatait kifejező eszközt lát benne. Így aztán biztosak lehetünk abban, hogy amikor egymást követően szólaltatnak meg egy-egy Mozart-versenyművet a mindkettejükkel gyümölcsöző művészi kapcsolatot ápoló Concerto Budapest társaságában, az előadásokban a művek költői tartalmai kerülnek majd előtérbe. Mozart után Mendelssohn nemcsak azért kitűnő választás, mert az ő d-moll koncertjében a két művész együtt léphet pódiumra, hanem azért is, mert zenéjének áttetsző tisztaságával, átszellemültségével és a romantikus fűtöttség ellenére meghatározó klasszikus formálással Mendelssohn áll legközelebb Mozarthoz az őt követő korszakok zeneszerzői közül.