Koncert

Bereczki Zoltán akusztikus koncert

Helyszín/Időpont változás
Bereczki Zoltán előadó
Tokaj Fesztiválkatlan (Teátrum)
2021. augusztus 13. (péntek) 20:00
Ár: 3500 Ft

Helyszín:

Tokaj Fesztiválkatlan (Teátrum)
3910 Tokaj, Bodrogkeresztúri út 2.

2020. augusztus 14. (péntek), 20.00 helyett.


A már megvásárolt jegyek érvényesek az új időpontra! Amennyiben az új időpont nem megfelelő, úgy a jegy árának értékében utalványt tudnak adni a szervezők, amely 2021. augusztus 31-ig levásárolható a Tokaj Fesztiválkatlan 2021-es szezonjának programjaira.


Országunk egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett, sokoldalúsága teszi igazán különlegessé! EMeRTon-díjas színész, arany- és platinalemezes, valamint Fonogram díjas énekes, s mindezek mellett zenei producerként is ismerheti a közönség. A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik szériának szakmai zsűritagja.


A fiatal Bereczki kivételes tehetségét énektanára, Toldy Mária ismerte fel. 2001-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát, ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. Számos zenés tv produkcióban vett részt: többek között fellépett a Magyar Televízió ,,Csináljuk a fesztivált” című műsorában, amelynek egyik sorozatát megnyerte, részt vett a TV2 ,,A nagy duett” című show-ban és 2012-ben felkérték a Megasztár 6 egyik zsűritagjának is.


2014-ben indult útjának Álomkép, Illuzió, Szenvedély, majd Csillagkép és Közelebb néven futó turnéja, ahol óriási tömegeket mozgat meg minden alkalommal.


2016-ban a Sztárban Sztár +1 kicsi műsorban követhettük szereplését Berki Artúrral az oldalán. A 2018-ban megjelent Choices című szerzeményének egy része lett az egyik legnépszerűbb chipsmárka reklámzenéje Európa-szerte. 2019-ben visszatért a televízió képernyőjére is a Sztárban sztár leszek zsűrijeként.


A színházi életben is folyamatosan jelen van, a mai napig láthatjuk őt a nagy sikerű Lepkegyűjtő, Nemek és igenek, vagy a Pillanatfelvétel című darabokban, február 22-én pedig vele debütál a Dolgok, amikért érdemes élni.


Az akusztikus műsor művészei:
Bereczki Zoltán
Bubenyák Zoltán
Balog László