Koncert

BonBon Matiné: Le Carnival

BonBon Matiné szervező
Marczibányi Téri Művelődési Központ
2020. január 09. (csütörtök) 11:00

Helyszín:

Marczibányi Téri Művelődési Központ
1022 Budapest, II. kerület, Marczibányi tér 5/a.

Ebben az előadásban a reneszánsz, a barokk és a romantikus klasszikus zenével szeretnénk megismertetni a gyerekeket egy különleges táncprodukción keresztül. A Company Canario Histórikus Táncegyüttes azzal a céllal jött létre, hogy az egyre népszerűbb régi zene mellett Magyarországon is ismertebbé tegye a régi korok táncait, komplex élményt nyújtva a koncertlátogató közönségnek. A négy párból álló együttes tagjai különböző magyar néptánc és balett együttesek táncosai. A produkciót eredeti tánckönyvek alapján készült koreográfiák alkotják, melyek az európai reneszánsz és barokk korát, a XIX. század báli táncait mutatják be táncszínházi feldolgozásban. A korábbi előadások során azt tapasztaltuk, hogy a tánc, a kosztümök inkább megragadják és a zenére irányítják a gyerekek figyelmét, mintsem elterelnék róla. Ilyenformán sokkal könnyebb és egyszerűbb egy-egy korabeli zene sajátosságát megmutatni és kiemelni.


Műsorvezető: Lukácsházi Győző


Életkor: 4-14 éveseknek