km.: Olena Tokar (szoprán), vezényel: Takács-Nagy Gábor
Melyik a világ legviccesebb szimfóniája? Komponált-e Mozart szobafogságban? Az évad második Haydn–Mozart-koncertjén ez is kiderül. Takács-Nagy Gábor pedig tovább gyógyít zenével és lelkesedéssel.
Mozart: 1. (Esz-dúr) szimfónia, K. 16;
Ch’io mi scordi di te?, K. 505;
Bella mia fiamma, addio, K. 528.;
Un moto di gioia, K. 579
Haydn: Holdbéli világ, Hob. XXVIII: 7 – nyitány;
60. (C-dúr, „Il Distratto”) szimfónia, Hob. I:60
Melyik a világ legviccesebb szimfóniája? Komponált-e Mozart szobafogságban? Az évad második Haydn–Mozart-koncertjén ez is kiderül. Takács-Nagy Gábor pedig tovább gyógyít zenével és lelkesedéssel.
„Haydn és Mozart zenéje igazi spirituális gyógyszer mindazoknak, akik játsszák vagy hallgatják. Boldog és büszke vagyok, hogy ezzel a fenomenális együttessel vehetek részt a »spirituális gyógyításban«, amit e két zseni zenéje előidéz.” Takács-Nagy Gábor szavainál nem kell inspirálóbb bevezető Haydn és Mozart világába, ahova koncertünkön Mozart nyolcévesen írt legelső szimfóniáján keresztül léphetünk be. Ezután három hangversenyáriát hallhatunk a mindössze 31 éves szoprántehetség, az ukrán Olena Tokar előadásában. A Ch’io mi scordi di te? sokak szerint Mozart legjobb alkotása a műfajban, míg a Bella mia fiamma, addio a legfurcsább keletkezéstörténettel büszkélkedhet. A legenda szerint Mozart barátja, Josepha Duschek bezárta a zeneszerzőt, és csak azzal a feltétellel engedte ki, hogy ír neki egy áriát. Mozart bosszút állt, és úgy alakította a művet, hogy komoly kihívás legyen elénekelni. A harmadik, Un moto di gioia kezdetű áriát a szerző a Figaro házassága bécsi felújításakor komponálta Lorenzo Da Ponte szeretőjének.
A legendák és szeretők szövevényéből a Holdbéli világ című, ugyancsak szerelmes vígopera nyitányával jutunk el a másik gyógyítóig, Haydnig. Bár a szerző több, mint száz szimfóniája szinte kimeríthetetlenül változatos, a 60., ami eredetileg színpadi kísérőzenének készült egy vígjátékhoz, még ezek közül is kiemelkedik. Az amerikai karmester, Kenneth Woods szerint ez a legviccesebb és legmodernebb szimfónia, amit valaha írtak. Megelőlegezi a 20. század legtöbb „izmusát”: a szürrealizmust, az abszurdot és a modernizmust is.