Stravinsky: Kártyajáték
Stravinsky: Hegedűverseny (Concerto in D)
Stravinsky: Petruska

A pókerpartit elmesélő és a vásári Pierrot-bábu történetét feldolgozó balettzenék között Stravinsky hegedűversenye szólal meg, amely érdekes módon épp a szerző hangszerismereti hiányosságai miatt tudott leválni a műfaj hagyományairól. Fischer Iván szerint az est szólistája is a maga útját járó művész: „Patricia Kopatchinskaja rendkívül ötletes és néha provokatívan eredeti. Hallatlan fantáziájú hegedűs.”

„Ennek a balettnek a szereplői a póker magas lapjai, illetve a játékosok küzdelme a kártyaasztal zöld posztóján. A helyzetet valamennyi osztásban bonyolítják a magát legyőzhetetlennek tartó, csaló joker végeláthatatlan fortélyai ” - kezdődik Stravinsky leírása az eredetileg balettnek készült, sok apró tánctételt tartalmazó absztrakt alkotásához. A Kártyajáték csattanója is igen hatásos - végül kiderül, hogy a joker is legyőzhető, vagy ahogy Fischer Iván fogalmaz, „fel lehet lázadni a hamiskártyások ellen” -, a Hegedűverseny fináléját pedig Robert Craft, Stravinsky életrajzírója egyenesen az egyik legizgalmasabb befejezésnek nevezte, amelyet a szerző valaha írt. Pedig a darab sikerében Stravinsky korántsem volt biztos. Nem ismerve kellőképpen a hangszer sajátosságait, csak úgy fogadta el a felkérést, ha a darab címzettje, a hegedűművész Samuel Dushkin a komponálás alatt mindvégig konzultál vele. Az összes tétel elején ugyanaz az akkord áll, amelyet Stravinsky először egy szalvétára jegyzett fel.

A koncertet Stravinsky orosz korszakának egyik legjelentősebb balettzenéje zárja. A szerző 1910 végén Svájcban készült felvázolni a Tavaszi áldozat kottáját, ám a megterhelő munka előtt, mintegy pihenésképp, írt egy koncertdarabot. A keserédes bohócról szóló zene nagyon megtetszett az Orosz Balett igazgatójának, Gyagilevnek, aki arra bátorította a szerzőt, dolgozza ki művét. Így született meg az orosz vásár forgatagában megjelenő commedia dell'arte, a Petruska. A művet ironikus-groteszk hangvétel, az érzelmek és a romantika kigúnyolása, a szentimentális közönség megmosolygása jellemzi. A négy képből álló táncjáték reménytelen szerelemről, féltékenységről és gyilkosságról mesél.