Km.: Emily Magee (Ariadné), Roberto Saccà (Bacchus), Samantha Gaul (najád), Mirella Hagen (Echo), Olivia Vermeulen (driád)
Beethoven: 4. (B-dúr) szimfónia, op. 60
R. Strauss: Ariadné Naxos szigetén, op. 60 - részletek („Es gibt ein Reich” és zárójelenet)
Beethovenről és Richard Straussról a többségnek két komoly, már-már komor figura és sok drámai, monumentális zene jut eszébe, pedig mindkét szerzőnek jó érzéke volt a humorhoz és a könnyedséghez is. Beethoven 4. szimfóniája gyakran háttérbe szorul a vele határos, oly súlyos „Eroica” és „Sors” szimfónia mellett, holott a darab kedvelt klasszikus (haydni) hagyományokat folytat – miközben a nagy romantikus Berliozt is lenyűgözte. Strauss operája, az Ariadné Naxos szigetén szintén izgalmas kettősségre épül, hiszen a komoly mitológiai témát a commedia dell’arte szórakoztató elemeivel ötvözi. A műből a New York Times által „gazdagon zengő szopránnak” nevezett Emily Magee és Bacchus szerepének egyik leghitelesebb megformálója, Roberto Saccà főszereplésével szólalnak meg részletek.
A koncert első felében elhangzó Beethoven-szimfónia 1806 nyarán született. A szerző épp Karl von Lichnowsky herceg sziléziai birtokán töltötte vakációját, ott találkozott Franz Oppersdorff gróffal. Őt annyira lenyűgözte a zeneszerző 2. szimfóniája, hogy komoly összeget ajánlva felkérte, komponáljon neki új darabot. „Karcsú görög lány két norvég óriás között” – mondta Schumann a végeredményről, utalva a műnek a 3. és 5. szimfóniához képest könnyed (és ezzel Oppersdorff ízléséhez igazodó) hangvételére. Az 1807-ben még csak privát koncerteken bemutatott szimfóniát szerette a szakma – sokat elárul, hogy jó ideig Mendelssohn tulajdonában állt a kézirat. A lassú bevezetéssel induló, majd apró motívumokból építkező gyors nyitótételt Beethoven egyik legpoétikusabb lassú tétele követi, majd egy – a menüett kereteit jócskán szétfeszítő – scherzoszerű muzsika vezet a fináléhoz, ami igazi zenei perpetuum mobile.
„Van egy világ, hol minden tiszta, és ez a szép világ a holtaké” – kezdődik Ariadné áriája a szünet után megszólaló operarészletben, amelyben a címszereplő a kezdeti ború után már-már vidám, játékos dallamok kíséretében, megváltásként várja a Hermész hozta halált. A szerelme után Naxos szigetén búslakodó krétai királylány történetében azonban feltűnik Zerbinetta és mitológiailag finoman szólva is tájidegen táncos társulata. A furcsa műfaji fúzióra az opera első felvonása, a Prológus ad magyarázatot, ahol Az úrhatnám polgár világában találjuk magunkat: a bécsi háziúr úgy dönt, a cicomás partira rendelt operát és komédiát egyszerre kell előadnia a két társulatnak. A „színház a színházban” jellegű opera szövegét Hugo von Hofmannsthal írta, aki saját Molière-adaptációját alakította librettóvá Strauss hatodik operája számára. A darab Ariadné és a mámor istene, Bacchus gyönyörű és dicsőséges, zenekari tuttiktól duzzadó szerelmes egymásra találásával zárul.
DORÁTI A BÉRLET, DORÁTI B BÉRLET
