Beethoven: D-dúr hegedűverseny, Op. 61
Schumann: 2. (C-dúr) szimfónia, Op. 61

A hegedűversenyek fejedelme és egy gyógyulás zenei kivetülése – Beethoven és Schumann remekműveit a német zenei repertoár egyik legavatottabb karmestere, Marek Janowski vezényli a BFZ élén.

A Fesztiválzenekar visszatérő vendégkarmestere, a lengyel származású német dirigens ezúttal két formailag hagyományos, zeneileg mégis kivételes művel áll színpadra. Elsőként Beethoven egyetlen hegedűversenye szólal meg. A darab – a zeneirodalom számos világhírű hegedűversenyéhez hasonlóan – a szólóhangszer számára az egyik legkényelmesebb hangnemben, D-dúrban íródott, és háromnegyed órás terjedelmével kitölt egy teljes félidőt. A megrendelő Franz Clement, aki rendszeresen járt a szerző nyakára, hogy ellenőrizze, megfelelően halad-e a munka, egyetlen zenekari próba nélkül, blattolva adta elő a szólót az 1806-os premieren. A mű virtuozitást igénylő akadályaival és mélységesen érzéki lírájával duplán nehéz feladat elé állítja a hegedűst. Benjamin Beilman azonban, aki fiatal kora ellenére a legkülönbözőbb stílusokban is otthonosan mozog, és játszotta a zeneirodalom legnagyobb hegedűkoncertjeit, 1709-es „Engleman” névre keresztelt Stradivarijával garancia a minőségre.

Beethoven-idézetet is használ, de elsősorban Bach hatását mutatja Schumann 2. szimfóniája. Nem csoda, hiszen a szerző feleségével, Clarával behatóan tanulmányozta a barokk mester stílusát, Beethoventől pedig a komor sötétből a heroikus fény felé vezető út zenei lefestését leste el. A Mendelssohn vezényletével bemutatott C-dúr mű írásának kezdetekor Schumann fizikailag és idegállapotát tekintve is mélyponton volt: hangulatingadozás, memóriaproblémák és fülzúgás gyötörte. Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniája hallatán mégis komponálásba kezdett, és mire eljutott a fináléig, a gyógyulás reményét magában hordó pozitív hangra lelt.