Házigazda: Molnár Szabolcs zenetörténész

Purcell: Fantasy upon One Note, F-dúr, Z 745
Purcell: In Nomine, g-moll, Z 746
Purcell: In Nomine, Dorian, g-moll, Z 747
W. Byrd: In nomine, No. 4
Sándor László: Signum beatum - 14 vonóshangszerre
E. W. Korngold: B-dúr szimfonikus szerenád vonószenekarra, op. 39
Selmeczi György: Szimfonietta

Az érdesebb hangzások környezetében felfrissülnek a megszokott akkordok. Több mint 450 éve, a reneszánsz kor végén, a korszak legnevesebb teoretikusa, Zarlino így fogalmazott: a disszonancia önmagában ugyan nem kellemes a fülnek, de fokozza az utánuk jövő konszonancia hatását, és „úgy érzékeljük azt, mint sötét után a fényt, keserű után az édest. És minél hosszabb ideig tart a disszonancia, annál édesebb lesz a feloldás”. A kortárs zene sokak számára a disszonancia egyeduralmával azonos – számukra tehát nem kérdés, hogy miért érdemes a régi korok klasszikusai mellett kortárs zenét játszani: Purcell, Bach vagy Mozart zenéje még fényesebbnek, még édesebbnek, még frissebbnek fog tűnni. S hogy miért lehet hasznos a legújabb művek iránt elkötelezetteknek a mai zenét - ráadásul a szerzők - társaságában a „klasszikusok tükrében” is meghallgatni? Talán mert a modern zene kérdéseire a múltból is érkezhetnek válaszok.

Klasszikusok Tükrében I.