Koncert

Cécile McLorin Salvant (ének) & Sullivan Fortner (zongora)

Sullivan Fortner előadó
Müpa (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
2019. november 18. (hétfő) 20:00
Ár: 2500, 3200, 3900, 4900, 6900 Ft

Helyszín:

Müpa (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem)
1095 Budapest, Komor Marcell utca 1.

Négyből négy - ez Cécile McLorin Salvant eddig megjelent lemezei közül a Grammy-jelöltek aránya, és négyből három meg is kapta az elismerést. Úgy tűnik, amihez a harmincéves énekesnő nyúl, mind arannyá változik. Sullivan Fortner New Orleans-i zongoristával duóban készítette a legújabb, The Window című dupla korongot, amelyen az ítészek és a közönség szerint is kivételes összhang, rendkívüli hitelesség, lélekemelő zeneiség uralkodik.

A már különleges szemüvegeivel is feltűnést keltő McLorin Salvant kétnyelvű családban nőtt fel: édesanyja francia, édesapja Haitiról származik. Tanulmányait is tudatosan kétféle kulturális beágyazottságának megfelelően folytatta, mind mélyebbre ásva magát a jazzben, illetve a francia trubadúr és barokk zenei hagyományokban. Bár akkor még csak három éve foglalkozott a műfajjal, 2010-ben megnyerte a Thelonious Monk Jazzversenyt. Akkor elbűvölte a zsűri tagjait, Dee Dee Bridgewatert, Dianne Reevest, Kurt Ellinget, Patti Austint és Al Jarreaut, azóta pedig a világ számos országának közönségét, köztük 2016 márciusában, kvartett felállásban a Fesztivál Színházét is. Ez alkalommal duóban és a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben várja régi-új rajongóit, akiknek majd bemutatja, milyen tökéletesen rezonálnak egymásra Sullivan Fortnerrel. A krisztusi korú zongorista négyévesen kezdte tanulmányait a hangszeren, és már tizenévesen több ösztöndíjat elnyert. Tanulmányait a Manhattan School of Musicon szerzett mesterdiplomával koronázta meg, és rövidesen olyan művészek társaságában találta magát, mint Stefon Harris, Roy Hargrove, Wynton Marsalis és Paul Simon.


 

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás